2012. november 9., péntek

Márton-napi felvonulás és tökmustra, valamint Szociális Munkások Napja november 9-én. Kicsik, közepes korúak, idősebbek és szépkorúak. Mindenki a maga műfajában.









 
Újra sikerült eltévedni az Öregkőre vezető úton, így hátulról képzeltük el a barlangot, viszont cserébe szép lovakra találtuk.
 

 
Sára hányós töke Frakk zsákmánya lett.


Ízlelgetem a szót: pedagógus életpályamodell. Pedagógus koromban, amikor "ingyen" tartottam szakköröket kollégáimmal, fizettem az osztálykirándulásokért, mert ne a gyerek fizesse, kollégáim is fizették, jártunk családlátogatásra, pedig nem kérte az igazgató, vittük a szemléltetőeszközöket garmadával, ebben az időben is alakult a 20 éves PÉP, erről értekeztek egy konferencián valahol Óbudán. Az előadó, igaz, éppen a Magyar Bálint-érában történt ez, tehát nem jobboldali előadó volt, de lehetett volna az is, megjegyezte, a pedagógusok elgondolkozhatnának azon is, mennyiben élik meg hivatásként a pályát, mert ha jól körülnézünk egyharmaduk biztosan nem érdemli a Modellt, sőt a pályát sem. Na, ekkor a legtöbben elhagyták a termet. Akinek nem inge alapon a tantestületünk egyáltalán nem sértődött meg, ugyanis nem volt ideje ezen morfondírozni. Nincs köztisztviselői pálya sem, szociális munkásoké sem, sőt, még orvosi sem. Pedig ne hasonlítgassuk a munka mennyiségét és követelményeit egy hajléktalanszállón, egy baleseti sebészeten és egy kislétszámú normál osztályban, vagy a szénszálüzemben. Nem értem, de mindegy.
 
Hogy mi bajom van ezzel most éppen?
Az, hogy cinizmusnak nevezik egyesek Kövér László házelnök megjelenését este 18 órakor az iskolában. Tehát távol a tanítási időtől gond az, hogy művelődési ház és egyéb, 200 főt befogadó terem híján itt tartottunk rendezvényt.
Gondolom, a Beatles-emlékkoncert is gond lesz, mert itt Bartókot is tanítanak zeneiskolai telephelyként.
 
Kövér László legalább a jelenlévőknek világossá tette - akinek esetleg nem volt az -, hogy jelenleg nem az új típusú kiadásokon  kell gondolkoznunk. Természetesen az is elhangzott, ennek mi az eredője.
 
(Hídlap)
 
 
 



2012. november 2., péntek

Túl sokan nem járnak a tájházba. Az általános iskolások egyszer valamennyien meglátogathatnák, némi ismeretet szerezve az egykori faluról, történelméről. Vannak pedagógusok, akik fontosnak érzik ezt, mert jártak már itt. A kiállítási anyagot összeállító, összegyűjtő Padányi tanár úr mindig örömmel fogadta a látogatókat, de a művelődési házban vagy a hivatalban is lehet jelentkezni előzetesen.
A hivatalos nevén "Tájház és Nyergesi János Emlékszoba" (szerintünk), vagy "Nyergesi János Emlékház" (múzeum szerint) épülete csatlakozott állagában a többi festő hajlékához, azaz látszik az alapos karbantartás több évtizednyi hiánya. Vecsési Sándor festőművész, vagyis Sanyi bácsi néhány hete még szemben álló - magántulajdonú - szülőházához hasonló sors (összeomlás) elkerülése érdekében a villával együtt meg kell menteni.
(A ház a tatabányai székhelyű Nyergesi János Alapítvány tulajdona.)
 
 
A "svábszoba"

 
Amerikai konyhás svábszoba:-)

 
Az eterniti iskola helyén állott Rozsnyai-villa kapujából

 
Korabeli járművek a csűrben

 
A történeti helyiség

 
Szelelő
 
Balázs István alpolgármesterrel a hősök síremlékeit koszorúztuk.


A lábatlani református temető régi, a bokroktól megtisztított parcellái és a megmentett kövek:








2012. október 28., vasárnap

 
 
Buxtehude-i műterem. Szerencsés az, aki keze munkájából megél. Talán, egyszer...

2012. október 27., szombat

Mára az önkormányzati eladósodottsággal kapcsolatos találkozóra hívta Kósa Lajos és Lázár János a fideszes polgármestereket. A kormánytagok részvételével a Hegyvidéken (MOM Kultúrpalota) rendezett fórumon a kormányfő mentőövről biztosította a hitellel rendelkezőket, de a magunkfajta hitelteleneknek is kidolgozzák a szoros gazdálkodás jutalmául járó ellentételezést. Ezután pedig nincs  a takaró alól kilógó nyújtózkodónak mentsége. Részletek mindenhol, hitelesen nem mindenhol.

2012. október 26., péntek

Tények (köz?)kívánatra:
 
Október 23-án - pártszervezésben - nem csak nyugdíjasok, de többnyire fiatal nyugdíjasok mentek tőlünk a Békemenetre, akik az egyébként nem Nyergesről induló busz díját maguk fizették, ez így természetes. Errefelé. Mivel a városi ünnepség majdnem 16 óráig tartott, sokan a fotelből élvezhettük (de immár nem f.forradalmárként) a központi ünnepséget. "A mindenki magából indul ki" unalmas, ámde soha érvényét nem vesztő mondás igaz arra a hírközlőre, aki fizetett békemenet-turistának jelzi a résztvevőket, nem személy szerint, de anyukámat és jó ismerőseimet, akik kötelességüknek érzik a megjelenést, képviselve az itthon maradottakat is a rendezvényen. A pénz, virsli és egyebek a vélemény nélküli - vagy éhes - állampolgárokat szolgálja, ilyen tömegvonzási módszerekkel ez a párt nem él. Nézzük meg az arcokat egy-egy nagyrendezvényen, nem szégyenkezhetünk.
Augusztus 9-e óta is történt egy-s-más, és most kerültem abba a tudatállapotba, hogy naplót kellene vezetnem a múlt hónapi emlékek felkutatásához. Minden nap újdonságok a közszférában, iskolakezdés, amilyen hülye vagyok részemről is - amit már visszafordítanék, mert reménytelen, egyre ragaszkodóbb gyerekek, tényleg nem könnyű a későn, vagy később hazaérő anyák élete. 
Testületi tegnap volt, friss emlékek.  Jóváhagyva a járásnak átadandó munkatársakról és vagyoni jogokról, eszközökről rendelkező megállapodás. Ez is az a kategória, amikor az önkormányzati és az egyébként vitathatatlanul racionális állami érdek mást kíván. Elveszítünk/átadunk két jó köztisztviselőt, akik munkája jelenleg más által nem ellátható, plusz két üres státuszt, gyakorlatilag a közigazgatási osztály hatósági részét, plusz okmányiroda és gyámhivatal. Talán építéshatóság januártól, képlékeny. Az okmányirodának és gyámhivatalnak feladata is elmegy, a többi kis részben. Még mindig 27 fős apparátusnál tartunk, miközben a várható támogatott létszám 19-20 lesz. Ha van fölös pénz, persze lehetünk bármennyien. Ha lesz, beruházásra lesz.
A járások ellen bármit felhozni kár, pár száz évig jól működtek itt is. A szerencsésebb államoktól eltérően mindig felülről alapozott magyar társadalomfejlődéshez nem illeszkedő módon túlzó önkormányzatiságban nem feltétlenül tudták a járás feladatait átvevő városok (tisztelet a kivételeknek), mire cs...ék el az államigazgatási feladatokra juttatott kp-i forrásokat.
A létszámhatár is relatív, bár a sok túlmunka (nem túlóra, ilyen nincs a ktv-nél) polgármesteri hivatalokban  manapság, mérettől függetlenül. A munkatársak kiválasztása évtizedekig nem érte utol az államigazgatásban sem - nem is akarta - a (múlt)századeleji HR-t, amikor sokkal képzettebbek voltak a hivatalnokok, igaz, ez viszonylag tisztes megélhetést is jelentett. A gyakorlat és az elhivatottság fontos, de az elméleti alapot nem pótolja, legalábbis ritkán. Mi nem panaszkodhatunk a képzettségi szintre, de a jövőben még magasabbra kell emelni a mércét, és az ügyfélelégedettség terén van mit tenni.
Ez ilyen hivatalszagúra sikeredett....bocs.

2012. augusztus 9., csütörtök

Hivatali szünet. Van néhány hivatalos program a két hétben, de egyébként úgy élünk, mint egy normális család. Anya főz, gyerekekkel foglalkozik. Nagyon jó.



Völgyválasz

Augusztus 3., péntek délután. Négykor az északi testvérváros delegációját fogadtuk a művészkörrel (Gelencsérné Marika és körtársai, Hermann Szilveszter, Nagy Sanyi) a hivatalban. Nagy meglepődésünkre ott termett Vecsési Sanyi bácsi, aki évek óta nem járt itt - pontosabban 70. születésnapja óta, azaz 2010. elejétől - és felettébb jó kedvben csatlakozott. Ötkor kiállításmegnyitó volt a magántulajdonból fellelt Kernstok, Nyergesi János és István művekből. Szlávik Jóska több havi nyomozásának köszönhetően. Megnyitotta Barki Gergely a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, aki a Kernstok-film ötlete óta többször járt itt. Szintén ő tartott beszédet hat órakor a Kernstok-villa megmentéséért létrejött esten, ahol a frissen kitakarított kertben tömegnek mondható közönség gyűlt össze - második meglepetésként.
Csütörtökön kétségbeesve bámultam a sátrat, az évek óta meg nem zavart, most beindult nagy vöröshangyákat, elgondolkodva a Völgyfesztivál VIP-fogadásának áthelyezésén, de kollégáimra tekintettel lemondtam a variálásról. Négy helyszínt kellett berendezniük erre a hétvégére.
Végül a kopott villa és sátor összhangja nem csökkentette az est értékét: a villában a felajánlott sok kép, a koncertek, a fényfestés, a kellemes meleg, a jó társaság - aki ott volt, talán legközelebb sem marad távol. Este még belefért a völgyben az In Diretta, a rendezvénytér tele, a vendéglátós egység akármilyen hosszú, nehezen bírta a támadást. 
Rendezőként voltam jelen, az első alkalom koordinálását önk.i részről nem engedtem ki a kezemből, a költségek folyamatosan átértékelésre kényszerítették a terveket. Egy héttel a rendezvény előtt megfelelő áramellátás már volt, de vendéglátós már nem. A PCL és sátra nélkül a rendezvény más lett volna, hiszen a jó vendéglátás olyan fontos, mint a jó program.
Talán a fellépőknek köszönhető, talán a távolságnak, hogy nem volt szükség rendfenntartásra, igazi közösségire sikerült a hétvége: alig volt olyan csoport, ahol ne lett volna nyergesi, vagy ilyen kötődésű, a pincegazdákat képviselő bordalos fiúk, akikre nagy jövő vár hasonló rendezvényeken (ha hagyják magukat), a rendezvény miatt álltak össze, nyolcvan évesek is tapsoltak Charlie-nak, fiatalok is Katicának, a nyitott pincéknél este sokan üldögéltek, a kisszínpad tere is megtelt, az idő jó volt. (Ehhez hetekig tologatni kellett gondolatban a 15 napos előrejelzés piktogramjait.)
Sok képem nincs, Gellérték majd gondoskodnak a közösségi oldalak ellátásáról.







Nem viszem túlzásba a jegyzetelést...az utóbbi időben a fesztivál tartott izgalomban, voltak problémák, de az utolsó napokban leküzdöttük.
Még júliusban Görögországban nyaraltunk, félnomád körülmények között, ami az odaúthoz képest nem volt rossz (az emlékezetes röszkei kamionos karambol előttünk történt, 38 fok, 12 óra a határon, 3 belgrádi dugóban, éjszaka a hegyi, felbontott autópályaszakaszokon). A nyaralásokból az utazás köt le igazán, az ún. "kikapcsolódás" része kevésbé. Így nem merült fel a repülő, utólag sajnos. 45 fok volt, utazgatásra gyerekekkel kevésbé ideális.
Ismerkedtünk görögökkel, várják a német választásokat, pontosabban a német változásokat. Dolgozni keveseket láttunk, talán nem csupán Merkelt kell felelősként megjelölni a kialakult helyzetért. Melyik turizmusból élő országban néznek ki délután négykor az étteremből, sőt hatkor is, ha ebédelni akarsz...ja, aklimatizálódjunk, alkalmazkodjunk. Nem a turistának kellene alkalmazkodnia.
Láttunk hadgyakorlatot, több száz katonával, helikopterekkel.









2012. június 23., szombat

Nocsak: 12 követőm van, úgy, amint Gellért Hírmondójának. Igaz, ebből 2 Gellért és egy Mónika, azaz Gellértné, ha az aprónép is tud követő lenni náluk, elérem a 15-öt.

Sört borra: a rendszerváltoztatáskor indult sörfesztivál kezdetei sokezres látogatószámot, ehhez arányosan elfogyasztott sört jelentett. Jó volt mindenkinek: az önkormányzat több évben pozitív mérleggel zárta a magas költségvetésű rendezvényt. A vendéglátósok, annak ellenére, hogy sokan voltak, sokat fizettek, mert volt kereslet. A sörgyár fix összeget és jutalékot is adott, és akiknek szólt a program, szintén elégedettek voltak, hiszen alig találkozhattak hasonló szabású bulival. Jellemzően az igényességre törekvéssel arányosan csökkent a látogatottság, így éledt fel két új fesztivál: a dr. Fekete György nevéhez kötődő, a Polgári Kör ernyője alatt szervezett Crumerum Történelmi- és Kulturális Fesztivál, valamint a Nyergesi Rezső bábáskodásával rendezett Szent Donát Napi Borünnep. Az anyagi lehetőségek bővülése esetén később újra megrendezendő történelmi fesztivál a „harcosabb” fiatalabb korosztály, főleg a gyermekes családok köreiben lett népszerű, míg a népi kultúrára alapozó borünnep természetszerűleg a borkultúrához kötődőkhöz került közelebb.
2012-ben a legutóbbi sörfesztiválét el nem érő kiadást jelentő, a történelmi fesztiválét mintegy másfél millió forinttal meghaladó borfesztivál indul Völgyválasz néven. A nevet pihent agyú kollégám, a fent említett többszörös követő agyalta ki.
Köszönhetően Szlávik Jóska közművészeti törekvéseinek - és Ferenczi Gabit se hagyjuk ki - első estén a városban művészeti programok lesznek: augusztus 3-án a városházi galéria kiállításán Nyergesi János és István, valamint Kernstok magángyűjteményekben fellelhető képeit láthatják az érdeklődők. Ezután mindenki meggyőződhet arról, valóban az utolsó órában menthetjük-e meg a villát: úgy tűnik, a művészvilág megmozdult, jönnek az aukcióra a művek. Nem csak a művészetkedvelők számára ismert a szentendrei festő, ef Zámbó István. (Miles Davis is vásárolt tőle képet, mégpedig Szentendrére látogatott ki emiatt.) A Tilos az Á és más alternatív szórakozóhelyek egykori látogatói számára - amennyiben hozzám hasonlóan beszorultak a mindennapokba, a még kedvesebb feladatokra váltva - időutazás is lesz ez a péntek, hiszen a ma is aktív, de a környékünkön valószínűleg sohasem járt ef Zámbó Happy Dead Band is fellép a villa addigra kitisztuló kertjében. Itt láthatják Völner Esztert és stummer Mártont (jazz-ban utazva), továbbá Bordás Zoltánt (In Diretta – is), aki növendékeivel jön. Mindeközben kezdődik a buli kint a völgyben: Trick, Vamp, In Diretta a sorrend. Most is megállapítható, a zeneiskola ontja a tehetségeket
Másnap a Bab Társulat kezd (érdemes megnézni a neten fellelhető videókat, jó értelemben bolondok, amit az előadáson kívül Chamuphone című verklis karaoke-foglalkozásuk is mutat majd. Új terv Széchenyi-től című gyermekdarabjukat is említem, na, az itt nem lesz.)
Jönnek a helyi csoportok, az ünnepélyes megnyitó, a zeneiskola fúvósai. Charlie volt már Táton, lesz addig Lábatlanon, de nem ám élőben! Itt igen, másfél órás koncertet ad, remélem, hogy a László Attila - Borlai Gergő - Lerch István - Lattmann Béla háttérrel. (Most jártunk Zorán-koncerten, ott is Lattmann tanár úr játszott. Ő is tanított valamikor a Szabolcsiban.)
No, aztán lesz a sok nagypénzes program között olyan is, ami a befogadónak pénzes. Mivel a Dumaszínháznál az eljárás, hogy minél több a néző, annál drágább, 150 főre számolva 2200 forint /fő fedezi a fellépti díjat. (Előzetes vásárlás a művházban.) Ebben van egy menőbb dumagép és egy kevésbé ismert. Mogács Dániel, a kétfarkú kutyapárt alapítója az esélyes főembernek, Bellus István pedig, aki most fut be, ezért kedvezményes…Lesz a Memory Band Tátról, reméljük sok táti is jön emiattJ Ha legalább annyian jönnek a környékről, mint az okmányirodába, megérte, kellemes tömeg lesz. Vasárnap a Pinocchió kezd kora délután, őket aligha kell bemutatni. Borfesztivál nincs folklór nélkül, ezen a délutánon jön a Vértessomlói Néptánccsoport (a nemzetiségi napon szúrtuk ki őket), az Újra zenekar (Kisgyőri Krisztiáné), az Ebedi Citerazenekar (sokszor jártak itt korábbi borfesztiválokon), majd áthajolva más műfajba a Freemen Jazzband (Bényei Tiboré), Illényi Katica (élő koncert), testvére, Illényi Csaba - zenekarral, végül Gönczi Gábor zenekara a Smile Showtime Band négy órában.
Minden élő, a beállások sok időt vesznek el, ezért a kisszínpadon is lesznek nívós programok és szép számban kísérőprogramok. A nyitott pincék várják a vendégeket. Mert itt nem csak a program a lényeg, hanem az ejtőzés a fűben, a jó beszélgetések, találkozások. (A sátorozókat sem zavarjuk el.)

2012. május 30., szerda

Sportház elutasítva - és ami mögötte van

A labdarúgóknak levél: miután nem vállalta a képviselő-testület a 150 millióból nem teljes körűen tisztázható körülmények között építendő labdarúgó-ház építését, ami az eredeti tervek szerint minden szakosztály használatára szolgált volna. Tehát alapban zavaros az ügylet, így nem tudtuk - hiába akartuk - jóváhagyni. A szakosztály elszámolási hiba esetén nem képes jótállni, vagyona, jelentősebb önkormányzaton kívüli jövedelme a TAO-n kívül nem volt, így minden történésért az önkormányzat állhat helyt.
"Tekintettel arra, hogy a sportházzal kapcsolatos döntés után több érintettnél megbántódást – vagy hasonlót - látok, az alábbiakban leírom azt, amit a napirendi pont hosszúra nyúlt képviselő-testületi tárgyalásán úgy tűnik, nem sikerült megfelelően kommunikálni a megjelent sportvezetők mindegyike számára.

A helyi önkormányzatok gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester a felelős. A gazdálkodás biztonsága a gazdasági válságig értelmezhetetlen kategóriának tűnt önkormányzatok esetében: egyrészt volt miből megvalósítani az álmok egy részét, másrészt, ahol nem volt saját erőből fedezet, felelőtlenebb testületek az eladósodást vállalva is megtették ezt. „Mindig volt valahogyan”- mondta sok család és sok önkormányzat, több esetben már az akkori törlesztési kívánalmakat sem teljesítve. A nyergesi önkormányzat korábban sem, és most sem felelőtlen. Ez korábban kevésbé volt látható, hiszen volt sok pályázat és önrész is ezek megvalósításához. Előzőleg más beruházások kaptak zöld utat, ma pedig, amikor a helyi cégek iparűzési adójuknak a korábbinak felét, csúcséveknek harmadát adózzák, azon kell elgondolkoznunk, hogyan tartsuk fenn az önkormányzati törvény által előírt feladatokat, intézményeket.

Amennyiben csoda történik (azaz a cégektől lényegesen több adó jön be, mint tavaly) sikerül hitelmentesen zárni az évet, csak a következő esztendő okoz majd fejtörést: az államosítandó iskolákhoz hozzátett összeg ugyanis 100-150 millióval kevesebb, mint amekkora összeget a különböző adónemek elvonásával várhatóan elvisz majd a központi költségvetés (gépjárműadó, SZJA eddig helyben maradt része és az iparűzési adó 20 százaléka szerepel a hírekben).

Amennyiben nem jön plusz bevétel és az új jogszabályokra várakozó – hitelt ki nem helyező - bank nem nyújt segítséget, a fizetőképesség helyreállítása érdekében az önkormányzat köteles felfüggeszteni – a hatósági és az alapvető lakossági szolgáltatások kivételével – az önként vállalt, vagyis nem kötelező feladatok finanszírozását: bölcsőde (hacsak a pályázati támogatásból alapítottak nem jelentenek majd kivételt); rendezvények; civil szervezetek, egyesületek támogatása; parkfenntartás nem alapvető része, stb. Rosszabb esetben a kötelező feladatoknál is forráselvonás lehet.

Az önkormányzat gazdálkodása akkor kiegyensúlyozott, ha hosszabb időszak alatt összhang van bevételei és kiadásai között. Úgy tűnik, ezt az összhangot minden önkormányzatnak újra kell teremtenie. Nincsenek a legendákban terjedő nagy hókuszpókusz-lehetőségek; a rendszerből pénzt magáncélra kivonó Kft-ket nem alapítunk, nem játszunk hitelekkel (akkor sem tennénk ezt, ha adnának): körbe lehet nézni, mindezekkel miként csődöltek be nagyvárosok is. Ha az önkormányzat olyan döntéseket hoz, vagy olyan hivatala, intézményei, hogy a feladatai ellátása során folyamatosan túlköltekeznek, és időben nem tárják fel ennek okait és nem intézkednek a túlköltekezés megszüntetésére, akkor az önkormányzat fizetésképtelenné válik.

Összefoglalva, a képviselő-testület minden tagja támogatná a sportfejlesztési terveket, amennyiben:

·         minden szabályszerűen lefolytatott pályázat/beruházás támogatása időben megérkezne, és nem lennénk szkeptikusak a pénzügyi folyamatok megbízható menetében (a Kernstok és az egészségház – egyébiránt jóváhagyott - támogatási összegei másfél éve nem érkeztek meg);

·         nem volna nagy szükség jelenleg az önrészre, amely az előző testület alatt sem lapult elkülönített számlán;

·         ha nem lett volna a 2008-2009-ben tervezett, de tavaly megvalósított beruházásoknál annyi igazolt többletkiadás (iskolában villamos-rendszer alultervezése, konyha 40 éves vezetékeinek terven felüli cseréje, dilettáció tervezéskor fel nem tárt problémái, mindez 62 millióért; gyermekjóléti szolgálatnál: cementgyári romok a területén, a tervek rézsűre készültek, ami ott nem volt, így 50 nm plusz intézményi terület és 25 millióért rámpa kellett; a Kölcsey utcai tervek  2000 körül készültek, az új Váci utcai épületek miatt lényegesen meg kellett növelni a csőméreteket 12 millióért) amelyek az adókieséssel és a normatívák 2010-es szinten maradásával párosulva 250 millió hiányt okoztak. Nem gondolom, hogy a jelenlegi képviselő-testület okolható mindezért. Sokkal inkább áldozatnak érezzük magunkat, hiszen fentieken túl most robban a 10 éve hanyagolt bérlakás-bomba a kilakoltatások drasztikus megkezdésével, mivel papír alapon kevés esetben sikerült a szerződések felmondásának érvényt szerezni (összességében 50-60 millió forint közüzemi tartozás, amit a bírósági behajtás meghiúsulása után a tulajdonos önkormányzaton hajtanak be). A Hétforrásnál egy - szintén régebbi időkből datálódó - munkaügyi per miatt lehetnek az érintett önkormányzatoktól több milliót igénylő igények. Az intézményi struktúra túlburjánzó, felesleges és túlméretezett épületek vannak. A művelődési ház évek óta veszélyes volt, ezt munkavédelmi szakértő papírjai bizonyítják, a bezárás ránk várt. Most sokan kérik rajtunk számon a felújítást. A látványterv nem került semmibe, sőt, a pályázók fizettek. Akkor tudtuk, teljesen kilátástalan a közeljövőben egy felújítás. Viszont kellőképpen felcsigázta az érdeklődést. Milliárdos nagyságrend. Miből?

Van ezen kívül 2006-tól nem megfelelően működő civil szervezet, ahol az önkormányzatnak kell jótállnia: 400 millió is lehet a visszavonás! Mindezekhez közünk nincs, de ránk hullott, miközben akik mindezeket okozták, gerjesztik az indulatokat a hátunk mögött. (Nem volt képviselőkről van szó.)

Mindannyian tudjuk, igen méltatlanok a jelenlegi körülmények a pályán. Különösen méltatlanok a jelenlegi fáradozáshoz, eredményekhez. Viszont minden felelősen gondolkodó és alapvető összefüggéseket felismerni képes embernek meg kell értenie, a fizetésképtelenség, az adósságrendezés a lehető legrosszabb, ami egy önkormányzatot érhet. Tudjuk a közeli példát: megszűnnek a kifizetések, idővel a fizetések, megkérdőjeleződik az óvodák működése, élhetetlenné válik a település.

Ha valamikor az is volt, ma nem örömteli a városvezetés, pontosabban, ma nincs sikerélmény, napi idegőrlés annál több. Remélem, a ciklus folyamán lesz még lehetőség a beruházásra, ami jelenleg továbbra is a legkiemeltebb feladat kell, hogy legyen. Ebben egyetértés van a testületben.

Gondoljátok át, Ti mit tennétek hasonló helyzetben.

Megértésetekben is, de a jobb jövőben még inkább bízva,

üdvözlettel:


Mihelik Magdolna"

2012. május 13., vasárnap

Harmadik évtizedemben két-háromszor betegeskedtem, egy-két napig. Talán a gyerkőcök, talán a stressz az oka, tegnaptól újra magas a lázam. Majd holnap, egy szembesítésen elmúlik. Nem én vagyok az alperes:-)

Tegnap elbúcsúztunk Lalitól. Gellért szerint száznyolcvanvalamennyi autó vonult a menetben, szép volt. Bárcsak ne lett volna...

Reggel virágosítási akciót tartottunk húsz köztisztviselő, közcélúak - és nem ut.sorban - a képviselő asszonyok részvételével. A testület által biztosított kereten belül a főutat vállalkozó ülteti, gondozza és pótolja, ha szükséges, mivel itt a forróság, a 8 cm-es talaj és szennyezés miatt szakértő kezekre van szükség. A többi ágyást a kislétszámú közmunkás gondozza. Mindezt azért írom le, mert mindig terjed a suttogó propaganda, és vannak, akiknek semmi se jó. Ha vállalkozó csinálja, ezúttal igen olcsón, nem jó. Ha nincs, aki megfelelően gondozza, kipusztul, lásd 2011-ben, nyilván rossz. Ha a tavalyihoz hasonlóan nem elég látványos, szintén nem jó. Ha pénzbe kerül, nem otthonról hozzuk a pár ezer palántát, akkor sem jó. Viszont akkor sem jó, ha egynyári, és akkor sem, ha évelő. Nagyjából ez jellemző mindenre, ami addig nem is baj, míg nem ezeknek a jelentéktelenebb dolgoknak a kezelésével megy az idő.
Majd, ha egyszer elég időm lesz, összeírom, mi hullott ránk - a válságon kívül.

Üdvözlöm az új Követőt:-D, sajnos a hátteret kiszedni nem tudom.

Viszont lassanként újra nem látni a tavat a páfrányoktól:




2012. április 30., hétfő

Koncert a galériában

Tomi otthonról nehezen mozdul, majd nehezen tér vissza, ha sikerül kizavarni.
- Jössz koncertre? Sára jön. Gabi énekel.
- Nem.
- Kürt is lesz.
- Az melyik? (Könyvet hoz, beazonosítja régi és újabb fajtáját, majd némi kürtverseny-hallgatás...)
  Na jó, megyek.
Kibírta, sőt, tátott szájjal.
Daróczi Gabi diplomaelőadását mutatta be, Solymosi Attila legújabb hangszerét (ezért jöttünk:-)), Bordás Zoli marimbafonon Balogh Marika zongorakíséretében vmi csodát, de különbséget nem tennék, valamennyien a szokásosat hozták. Köszönjük.

2012. április 29., vasárnap

Nyerges 20

Napfény, meleg, kellemes szellő, szép számú induló, kimagasló szervezés. Sára lányom végignyafogta az egészet, Tomi fiam ezúttal el sem indult. Szerencse, két nyafogó több, mint egy.





Döbbenet

Telefoncsörgés vasárnap reggel, polgárőrség. Jót ebben az időpontban nem jelent, de ennél rosszabbra nem is számíthattam. Lalinak az innen majdnem szomszédból, nem tarthatott sokáig a tavasz. Az ő tavasza és az ismétlődő, neki a harmincadik sem.

2012. április 18., szerda

Ister-Granum, ami összeköt

Sorban állunk aláírásra a párkányi p. hivatal folyosóján Muzsla, Karva, Lábatlan polgármesterével és Érsekújvár Muzslán felcseperedett alpolgármesterével. Kérdés, a sziget Muzsláé, vagy Nyergesé. Hogy miért nem úsztak át anno a muzslaiak! Nyergesinek vélték. Mi is, pedig muzslai... Szó esik a karvai várról - ami a Sánc-hegyen volt, a heggyel szemben álló vadászházról, ahová innen vágytunk, az egykori hajójáratokról, ami a Viscosába hozta a dolgozókat. A Halászcsárdáról.
Ez, ami nem volt Ister-Granum Eurorégió nélkül.

Komplex fúrásgyakorlat (II.)

Immár óvónő/k?/ is bekapcsolódtak, vagy csupán nehezükre esik a szülőknek átadni az iskolából érkező felhívásokat? Még ma is vannak olyanok, aki úgy gondolják, helyük betonba öntött. Szembe mennek a közoktatást igénybe vevők érdekében indított kezdeményezéseknek, visszatartanak információkat, rémhíreket terjesztenek.

2012. április 5., csütörtök

Bravó, döntőbizottság!

Ez van. Jogszerű döntések sorozata, állami szerv tanúsítványával ellátva, másfél év szakadatlan tárgyalás, alkudozás, kinek mi a jó nyertes, nem jó nyertes, teljesen mindegy, közbeszerzési eljárás van, vagy mi, majd jön a teljesen váratlan döntőbizottsági határozat. Megdöbbent arcok, dühödt könnyek, fogadkozás, hogy kész, elmegyünk innen valahová. Újra bebizonyosodott: vannak egyenlők és egyenlőbbek. Az önkormányzat az előbbi.
Bíróságra megyünk, természetesen, először hazaira, ha kell, tovább.

"Az Önkormányzatnak az ipari park infrastruktúra fejlesztés kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárása ellen a Kavicstrade Kft. kérelmező által indított jogorvoslati eljárásban a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalbóli vizsgálata eredményeként megsemmisítette az ajánlatkérési dokumentációt és az Önkormányzat azt követő valamennyi eljárással kapcsolatos döntését, mert álláspontja szerint az ajánlatkérési dokumentáció a költségvetési kiírással kapcsolatosan sértette az ajánlattevők esélyegyenlőségét, továbbá az ajánlatok érdemi összehasonlítására, valamint azok bírálatára nem volt alkalmas.
A döntés miatt a közbeszerzési eljárást elölről kell kezdeni. (2011. márciusa óta folyik!)

A Döntőbizottság a jogorvoslati kérelemnek részben helyt adva kifogásolta továbbá, hogy az Önkormányzat az eljárás eredményét a jogszabályban előírt határidőn túl hirdette ki.

A fenti döntés támadható az alábbiak miatt.


1. A Döntőbizottság által kifogásolt költségvetés kiírás nem sértette az ajánlattevők esélyegyenlőségét, és az az ajánlatok érdemi összehasonlítására, valamint azok bírálatára alkalmas volt.
A költségvetés a hatályos jogszabályok és az általános szakmai gyakorlat alapján lett összeállítva.
Valamennyi ajánlattevő ugyanazt a költségvetést töltötte ki és nyújtotta be ajánlatában.
A költségvetést az állami szervnek minősülő Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. (KDRFÜ) és az ugyancsak állami szerv Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya (NFÜ KFF) is megfelelőnek tartotta, ezért arról az NFÜ KFF a vonatkozó jogszabály alapján szabályossági tanúsítványt adott ki az eljárás megindítását megelőzően. Az eljárásban részt vevő 9 ajánlattevő egyike sem támadta a költségvetést.
A Közbeszerzési Döntőbizottság előtt a kérelmezőt a Közbeszerzések Tanácsánál a közelmúltig főosztályvezetői beosztásban lévő személy képviselte. Mivel a költségvetés kérelmező általi kifogásolásával kapcsolatos jogorvoslati határidő régen lejárt, ezért kérte a kérelmező képviselője, hogy a Döntőbizottság hivatalból vizsgálja a dokumentációt. A dokumentáció kifogásolása volt az egyetlen lehetőség arra, hogy az egész eljárást elölről kelljen kezdeni és ezáltal a versenyben 5. helyen végzett, vitatott ügyfélképességű kérelmező helyzetbe kerülhessen. A hivatalbóli vizsgálatra vonatkozó kérelemnek a Döntőbizottság - szokásos gyakorlatától eltérően - a volt kolléga által képviselt ügyfél esetében helyt adott. Kérdésként merül fel, vajon elfogulatlan volt-e a Döntőbizottság?    

2. Az eredményhirdetéssel kapcsolatos határidő túllépés nem róható fel az Önkormányzatnak.
Az eljárás lezárása csak akkor történhet meg a jelen közbeszerzési eljárás esetében, mivel az Európai Uniós forrásból támogatott és 300 000 000 Ft-ot meghaladó értékű beszerzésre vonatkozik, ha az NFÜ KFF az eljárás lezárásáról szabályossági tanúsítványt állít ki. Ennek beszerzése a jogszabály által rögzített 15 naphoz képest több mint 4 hónapot vett igénybe. A Döntőbizottság szerint az Önkormányzatnak előre terveznie kellett volna, hogy a tanúsítvány beszerzése nem a jogszabály által előírt 15 napon belül, hanem több hónap alatt lehetséges.  A szabályossági tanúsítvány végül 2011. december végén megérkezett, mely után a beszerzés finanszírozását biztosító Holcim Hungária Zrt-vel kellett a támogatási szerződést meghosszabbítani, mert az időközben lejárt.
A közbeszerzési eljárás 2011. május végén indult és ha a szabályossági tanúsítvány időben megérkezik, úgy 2011. augusztusában, határidőben le is zárulhatott volna. A tanúsítvány beszerzése és a Holcim támogatási szerződés hosszabbítása miatt az eljárás csak 2012. február elején tudott lezárulni.
    

Ha a Kavicstrade Kft. nem támadja meg, úgy a szabályosság szempontjából állami szerv által  kétszeresen tanúsított közbeszerzési eljárás eredményes lett volna és egy jelentős tőke erővel rendelkező cég több száz millió forint közpénz megtakarításával valósíthatta volna meg az ipari park infrastruktúra fejlesztését.

Az állami szervek hosszadalmas tanúsítási eljárása, valamint a versenyben 5. helyen lévő cég kérelmére indult, erősen vitatható jogorvoslati döntés együttes hatása nyomán az ipari park beruházás jelentős késedelmet szenved, mely késedelem bizonytalanná teszi a projekt sikeres lezárását.    

Iskolai fúrásgyakorlatok

2010-ben iskolaavatóra hívtak bennünket Pilismarótra. Megérkezésünkkor megjegyeztük, milyen kedves a polgárőr, aki az összes vendéget beirányította a parkolóba. A zsibongóban újra megjelent a „polgárőr”, gyerekcsapat vette körül nagy rajongással, majd profi módra zongorázni kezdett, látszott, a nagyszerű műsor nem nélküle állt össze. Tapasztalatom, hogy a legtöbb iskolás gyereknél nem látható ez a típusú felszabadult előadásmód. Megjegyeztük a környékbeli kollégákkal, igazi pedagógus. A pilismaróti iskola kompetenciaeredményei alapján úgy tűnik, sokan vannak hasonlók a kis tantestületben. Van, amikor sugárzik a hivatástudat. Van, amikor egészen más sugárzik… Ugyanő váratlanul jelentkezett igazgatónak, végül helyettes lett. Azok, akikről nem mondható el, ami róla, úgy tűnik, irigységből, vagy hasonló okból, megpróbálják a szülőket uszítani. Pedig a gyerekek ugyanolyan arccal néznek rá itt is. Remélem, lesz ereje, türelme, hogy belőle legyen sok, és azokból az itt tanító tehetséges pedagógusokból, akik csendben, önmaguk sztárolása nélkül, a tehetséges vezetők alattomos fúrására időt nem szakítva, a csendes hétköznapok munkájában maximumot nyújtva teszik a dolgukat. Mert ők vannak sokan.

2012. március 31., szombat

Gondoltuk a testületben, indítunk egy pletykasemlegesítő rovatot a Hírmondóban. Amiért mégsem, annak az az oka, hogy így aztán mindenki megtudná a suttogó propagandisták szólamait, nekik szerezve kielégülést.
Van ez az ipari parki beruházás. Közbeszerzés, mégpedig EU-s, szigorúan felügyelt, mert a becsült összeg 500 millió körül volt. Az önrész 60%, mivel a csapadékvíz-elvezetés minden cégnek fontos, nagyrészt a Holcim finanszírozza.

Nézzük a tényeket:
  • 20 cég indult, helyiek és nem helyiek;
  • néhány pályázat nem felelt meg, ebből még nem lett probléma;
  • a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó, Nyergesen 1990 óta már jól ismert cég (nem helyi, az igaz, erről nem tehetünk) 290 mFt-ért vinné el a munkát;
  • az NFÜ hónapokig kérte az ár magyarázatát, majd azt elfogadva megadta a győztes kihirdetéséhez és a szerződéskötéshez szükséges tanúsítványt (ez nagy értékű beszerzéseknél szükséges, az eljárás jogszerűségét bizonyítja)
  • a támogató a gazdasági helyzetére tekintettel természetben ajánlott volna fel alapanyagot, ha új közbeszerzést írunk ki, erre azonban nem volt lehetőség, mivel a közbeszerzési törvény két esetben engedi az eljárás megszüntetését ebben a fázisban, ezekkel az "esetekkel" nem tudtunk szolgálni. A túl olcsó árnak éppen örülni kell a jogszabály szellemében, nem új eljárást kezdeni, hátha drágább lesz...
  • az eljárást "természetesen" megtámadták - úgy tűnik, mindig ezt diktálja a kevés beruházás miatti szükség.
Konklúzió: az önkormányzat 300 milliót kidobott az ablakon.
Kérdés: az önkormányzat, vagy azok, akik nem nyertek, és ezt terjesztik?
Válasz: azok.

Természetesen az önkormányzati önrész aránya az árral együtt csökken.

Magam pedig nem készíttetek elő olyan döntést, ahol a közbeszerzési szakértő és a jogászok büntetőjogi felelősséget emlegetnek. Ezt persze csak saját kényelmem miatt, nem szeretem a priccset.:-)

Itt vagyok

Minden korábbi fogadkozás ellenére hanyagoltam "kicsit" a blogot. Most éppen a nagyobbik gyermek betegeskedett, ami - köszönet nagymamának - csak éjszakáimat zavarta. Néhányon nem aludtam. Nappal kevésbé mérlegelhetek, meddig nem látom. Egy hét és a második antibiotikum-kúra kezdete után nincs 39 fok alá nem nyomható láza, füle sem fáj, így kezdődhet mindez a család többi tagjánál...kezdődhet, kezdődik. Mire jó a tavaszi szünet...

Ma délebbi testvérvárosunkból a megszámlálhatatlanadik adomány érkezett, ezúttal pótkocsival jött a teherautó. Elsősorban az idősek otthona, de a Vöröskereszt és a gyermekjóléti szolgálat is kapott az egyesületek által összegyűjtött adományból. Remélem, nincs annyi kerekesszékre szükség, amennyit hoztak, bár ki tudja. Megható, hogy a karlsdorf-neuthardi képviselők és velük a lakosság időt és pénzt nem kímélve szervezik a gyűjtéseket, szinte folyamatosan. Sajnos, nálunk a kereslet nem lankad.
A Szent Mihály otthon-beli átadást követően meglestük a borbírálat menetét a térségi házban, jó borral kezünkben. Nyergesi Rezső nagymester avatta be a vendégeket, mivel úgy tűnt, ők sem járnak gyakran borversenyre.
Ma este kiderül, ki termelte a legjobb helyben termelt szőlőből készült bort, és másik kategóriaként, ki, aki vásároltból alkotott. Meghívtak az eredményhirdetésre, mindenképp gyalog megyek...

2012. február 16., csütörtök

7. hét

Február 13-án részt vettem az „Otthon Segítünk” Alapítvány önkéntes-avatóján a Térségi Közösségi Házban.
Czene Évi a szervezet nyergesi "szervezője" (ez az önkéntes feletti "fokozat" náluk), az országos elnök asszony és esztergomi szervezők jelenlétében három helybéli hölgyet avattak önkéntessé.
Az alapítvány - mint neve mutatja - otthonában segíti az elsősorban kisgyermekes családokat, anyukákat, saját tapasztalatok mentén. Az önkéntesek képzésen vettek részt, ez feltétele a segítésnek.

Ebben a hónapban tíz köszöntésre kerül sor: kivételesen szép kora miatt megemlítendő a 95 éves Kobolák Jánosné, aki kitűnő szellemi állapotban, töretlen munkakedvvel éli mindennapjait.
A hírmondóban nem jelentek meg a köszöntöttek, elhunytak, babák: oka az új, sokkal szigorúbb adatvédelmi tv. Utólag megjelentetjük a korábbiakat is, ehhez nyilatkozatokat kell begyűjteni.

Ma képviselő-testületi lesz, újra a beruházás...

6. hét

Február 6-án és 7-én (megosztva) fogadónapom volt.
6-án este Budapesten Richard Skene elnök-vezérigazgatóval és dr. Dobos Imre projektmenedzserrel tárgyaltunk az ipari parki beruházásról, a támogatási szerződés módosításáról, ami az év végén lejárt.
Mivel ún. minősített közbeszerzési eljárásról van szó az ipari parki projekt esetében, a győztes kihirdetéséhez szükség volt az NFÜ tanúsítványára, amivel azt igazolja, szabályszerű volt az eljárás.
Ezt már éppen rosszkor, december 22-én kaptuk meg. Szeptembertől húzódott az ügy, így éppen kicsúsztunk a támogatásra vonatkozó szerződésből, ugyanis 22-étől számítva 15 napos határidőre lehet győztest hirdetni. Addigra nem volt önrészünk, hiszen jogilag visszavándorolt a támogatóhoz.
Most meg is támadta egy sokadik helyezett pályázó az eljárást azzal, hogy szeptemberben kellett volna győztest hirdetni. Érdekes volna, ha a döntőbizottság figyelmen kívül hagyná az NFÜ által "lekötött" hónapokat...

Február 7-én a sebészeti szakrendelés beindításáról egyeztettünk, március 15 után indul. 
Lábatlan polgármesterével a hulladéklerakó rekultivációjára elkülönített összegről, az UH-rendelésről és a labor működéséről váltottunk szót, majd Kákonyi Gellérttel a  művelődési ház problémáiról, költségvetéséről.
Az MTI interjút kért a Kernstok-villával kapcsolatban. Ezen a napon a Közoktatási és Kulturális bizottság ülésén vettem részt.
Február 9-én képviselő-testületi ülésekre és bizottsági ülésekre került sor. Azért két ülésre, mert a Holci- szerződése birtokában fogadhattuk volna el a költségvetést. Mivel a támogatás kamatán nem egyeztünk meg, a ktsv. bement, de nem hagytuk/hagyhattuk jóvá (érdekes módon a támogató által biztosított, elkülönített számlán lévő összeg kamata rendelkezés hiányában az önkormányzatot illeti). Megegyezünk, ha a projektbe építhető ez az összeg. (Azóta megegyeztünk, ma megy testület elé.)
Február 10-én a 43. magyar filmszemlén is sikert aratott Nyolcak nyomában című film bemutatására került sor a Kernstok Galériában. A bemutatón részt vette a film Balász Béla-díjas rendezője, Szalay Péter, továbbá a producerek – egyben a rendező tudományos munkatársai, Barki Gergely és Schilling Sára művészettörténészek. Barki Gergely 40 ezer forinttal nyitotta meg a villáért folytatandó adakozást, melyhez egy nyergesi művészetpártoló 20 ezer forintot adott a vetítést követő beszélgetésen.

5. hét

Még egy kis hideg: a Vöröskereszt két héten át meleg ruhaneműket, takarókat osztott, erre nagy volt az igény. A melegedő felügyeletét a művelődési ház és a Vöröskereszt tagjai biztosították önkéntes munkában. Vasárnaponként én is részt vettem ebben, nem könnyű összeszedni 2-2 felvigyázót.
A munkaügyi központ által finanszírozott idősügyi kapcsolattartó minden nap járta a várost, kikérdezte a hajléktalanokat, tudnak-e gondoskodni tüzelőről, ajánlotta a pincéknél, tavaknál élőknek is a melegedőt. Nem éltek a lehetőséggel.
Több esetben szállítottak kollégáim a katasztrófavédelem jelzésére tűzifát rászorulóknak. Mivel az egészségügyi kockázat és annak bekövetkeztével a felelősség a jelzést követően a HVB elnökét terheli, nem vizsgálhattuk, milyen okból nem gondoskodtak életerős fiatal emberek előre a tüzelőről. Volt, aki nyáron nem akart részt venni az uszadékfa-gyűjtésben, most nem volt rest kérni... Két eset kivételével mindannyian segélyre jogosultak, a már igen ritka átmeneti segély helyett - nem mellé! - kapták a fát.
Ezentúl tüzelő-, gyógyszer- és élelmiszercsekket adunk pénz helyett - ezt is csak jogszabályi alapon és SOS helyzetekben.
Január 31-én rendkívüli testületi ülés összehívására került sor három halaszthatatlan napirendi ponttal.: ipari parki beruházás (döntéshozatal kivitelezőről a közbeszerzési eljárás lezárásaként), egy pincesori pályázat (utak) és a gyógytorna miatt. Gyógytorna a rendelőintézetben minden rémhír ellenére természetesen továbbra is lesz, de kivételes esetben lehet évekig járni (csak, ha orvosilag indokolt, pl. gerincsérültek esetében), és orvosi felügyelet alatt. Az OEP-finanszírozás jelenlegi elosztása így aggályos, figyelmeztettek bennünket az OEP-nél. A fenntartó tavaly óta felügyelet alatt tartja a támogatások elosztását.

Február 2-án kistérségi ülésen vettem részt Esztergomban.

Február 3-án nyílt a Kernstok Művészeti Kör „fiainak” kiállítása a Térségi Közösségi Házban.




2012. február 2., csütörtök

Tanácsok rendkívüli időjárás esetére

Nem tudunk belépni a honlap adminisztrációs felületére....így itt próbálom közvetíteni a kat.védelem felhívását:
Komárom-Esztergom Megyei


Katasztrófavédelmi Igazgatóság


H-2800 Tatabánya I., Ságvári E. u.18. Web: http://komarom.katasztrofavedelem.hu

Tel, fax: (06-34) 512-070 Igazgató, fax: (06-34) 310-817, e-mail: komarom.titkarsag@katved.gov.hu

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

RENDKÍVÜLI TÉLI IDŐJÁRÁSI HELYZETEKRE

Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkezendő napokban erős havazás várható térségünkben. A lakosság élet és vagyon biztonságának megőrzése érdekében a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az alábbi magatartási szabályok betartását javasolja a lakosság részére.

Várható következmények:

• Hófúvások, hótorlaszok, sínek felfagyása, jégréteg kialakulása miatt fennakadások lehetnek a (közúti, vasúti, légi) közlekedésben.

• A közlekedés nehézségei miatt akadozhat az alapvető élelmiszerellátás, az egészségügyi ellátás, a betegszállítás, gyógyszerek beszerzése.

• A hófúvások településeket zárhatnak el a külvilágtól, járművek akadhatnak el az utakon.

• Az elakadt járművekben az utasok testhőmérséklete erősen lehűl, fagyási sérüléseket szenvedhetnek.

• A gázvezetékek befagyása miatt a vezetékes gázellátás ideiglenesen leállhat.

• Az elektromos áram felhasználásának növekedése, esetleg ráfagyott jégréteg miatt átmeneti zavarok keletkezhetnek az áramszolgáltatásban.

• A hó súlyától az épületek tetőszerkezete károsodhat.



Ha azt észleljük, hogy a hőmérséklet fagypont alatti és az eső esik, akkor számíthatunk jégréteg kialakulására, emiatt körültekintően és fokozott óvatossággal közlekedjünk, mind gyalogosan, mind gépjárművel! Tartós és intenzív ónos eső idején villanyvezetékek szakadhatnak le, és faágak is letörhetnek a rájuk rakódó jég súlya alatt.

Ajánlott magatartási szabályok:

Ha van ideje felkészülni a hóviharra, a következő lépéseket tegye meg:

• Folyamatosan figyelje a híradásokat.

• Készítsen elő hólapátot, sót, homokot, elemes rádiót és zseblámpát, tartalék elemeket.

• A mobiltelefonját töltse fel, szerezzen be tartalék akkumulátort.

• Halmozzon fel tartalékokat vízből, nem romlandó élelmiszerekből, gyógyszerekből.

• Szerezzen be hordozható alternatív fűtőtestet és tűzhelyet.

• Halmozzon fel tartalékokat tüzelőanyagból.

• Készítsen elő meleg ruhákat.

• Víztelenítse a kinti csapokat, nehogy a fagyás miatt elrepedjenek a csövek, és a víz elárassza a házat.

A hóvihar alatt:

• Maradjon a lakásában, húzza le a redőnyöket, csukja be a spalettákat.

• Fogyasszon magas energiatartalmú ételeket és meleg italokat.

• Ne végezzen megerőltető fizikai és kockázatos tevékenységet, hiszen egy esetleges baleset esetén a hóesés intenzitásától függően lehet, hogy a mentők sem tudják megközelíteni a házat.

• Ne mozduljon ki, hacsak nem muszáj.

• Semmiképp se tegyen meg gyalog hosszabb távokat, főleg egyedül.

• Ha ki kell mennie az épületből, mindenképp öltözzön fel vastagon és rétegesen, ne hagyja semelyik testrészét fedetlenül, mert a hideg és az erős szél együtt hamar fagyási sérüléseket okozhat. Viseljen sapkát (a legtöbb testhőmérséklet a fedetlen fejen át távozik).

• Ha lakását a lehullott hó elzárta a külvilágtól, értesítse a hatóságokat, akik a segítségére sietnek majd, és készüljön fel az esetleges hosszabb benntartózkodásra.



Otthonunkban:



Átmeneti áram-, illetve energia kimaradás esetére:

• Hagyományos tüzelőberendezés (pl. kandalló) használata esetén különös figyelemmel kell lenni a tűzmegelőzésre, füstelvezetésre.

• Azokat a PB gázzal üzemelő fűtőkészülékeket, amelyek nincsenek a kéménybe kötve, vagy az égéstermékek szabadba történő kivezetése más módon nem megoldott, soha ne üzemeltesse folyamatosan zárt térben. A helyiség nagyságától és a fűtési fokozattól függően legalább egy-másfélóránként szellőztetni kell a helyiséget, ellenkező esetben a felgyülemlő égéstermékek mérgezést okozhatnak.

• A gázszolgáltatás ideiglenes kimaradása esetén ne hagyja nyitva a fűtőkészülék elzárócsapját!

• Gondoskodjék szükség-világítóeszközökről (pl. petróleumlámpa és petróleum, palackról működtethető gázlámpa, elektromos lámpa).

• Tartson üzemképes állapotban egy elemről működtethető rádiót, és biztosítson hozzá tartalék elemeket.

• Tároljon otthonában egy hétre elegendő élelmiszert az egész család számára.

• Legyenek otthon alapvető gyógyszerek, kötszerek, ha csecsemő van a családban, számára tápszerek.

• Csak a legszükségesebb telefonhívásokat bonyolítsa le, mert a hálózatra a mentésben résztvevőknek van szüksége.



Utazáshoz:



• Szélsőséges időjárási viszonyok között nem biztonságos az utazás, különösen, ha nagyobb távolságra kell eljutni, csak akkor üljünk autóba, ha arra okvetlenül szükséges!

• Ha feltétlenül szükséges útnak indulni, mindig kísérő társsal tegye, és csak abban az esetben, ha meggyőződött róla, hogy úti célját biztonsággal eléri, és a visszautazás feltételei is biztosítottak. Indulás előtt célszerű megnézni a kozut.hu útinformációs oldalt.

• Ha nagyobb távolságot kell gyalogosan megtennie, öltözzön rétegesen, felsőruházata lehetőleg legyen vízhatlan, vigyen magával meleg kávét vagy teát.

• Gépkocsival csak akkor induljon el, ha feltétlenül szükséges, ha gépjárműve megfelelő műszaki állapotban van, és rendelkezik a biztonságos téli üzemeléshez szükséges felszereléssel, valamint az önmentéshez szükséges eszközökkel (téli gumiabroncsok, hólánc, tartalék üzemanyag, elakadás esetére lapát vagy ásó, homok, vontatókötél, stb.). Ebben az esetben sem tanácsos egyedül elindulni.

• Indulás előtt a gépkocsijában helyezzen el meleg takarót, kesztyűt, elektromos kézilámpát, meleg italt, legalább egy napi étkezésre elegendő élelmiszert.

• Amennyiben a gépjárműben nincs blokkolásgátló (ABS). úgy a kerekek gyorsabban leblokkolnak, a jármű kormányozhatatlanná válhat, és könnyen kicsúszhat. Ilyenkor lábunkat vegyük le a fékről, hozzuk egyenesbe az autót, és csak akkor fékezzünk, amikor a jármű ismét irányban áll.

• Tartsunk az átlagosnál nagyobb követési távolságot, ezzel csökkentve a rossz manőverezésből, csúszós útból adódó baleset kockázatát.

• Kerüljük a hirtelen fékezést, a hirtelen mozdulatokat, a túl erős gyorsításokat.

• Legyen felkészülve, hogy gépkocsija bármikor elakadhat és esetleg csak napok múlva fogják kiszabadítani. Öltözetét úgy állítsa össze, hogy szükség esetén gyalog is képes legyen folytatni útját.

• Amennyiben hosszabb időt (néhány órát) kénytelen álló gépjárművében tartózkodni, a motor járatásával fűtheti az utasteret, de ne felejtsen el legalább tíz-tizenöt percenként szellőztetni. Az álló jármű utasterébe ugyanis kipufogó gázok szivároghatnak, amelyek súlyos rosszullétet, esetleg halálos balesetet okozhatnak.

• Alkoholt soha ne fogyasszon a hideg elleni védekezés céljából! Kezdeti élénkítő hatása után csökkenti a fizikai teljesítőképességet, fáradságot, bágyadtságot okoz, illetve csökkenti a helyzetfelismerő- és ítélőképességet, amely ilyen helyzetben életveszélyes lehet.







SEGÉLYHÍVÓSZÁMOK



KÖZPONTI SEGÉLYHÍVÓ: 112

MENTŐK: 104

TŰZOLTÓSÁG: 105

RENDŐRSÉG: 107





KATASZTRÓFAVÉDELEM: 06 34/512-070

HONLAP: www.komarom.katasztrofavedelem.hu

EMAIL: komarom.titkarsag@katved.gov.hu

2012. január 31., kedd

Hóhelyzet, MVB ülés, rendkívüli testületi ülés

Hétfőn rendkívüli testületi ülés összehívására került sor három halaszthatatlan napirendi ponttal. A mai délután témái elolvashatóak a városi honlapon.
Időközben meghívót küldött Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Megyei Védelmi Bizottság elnöke a rendkívülinek jósolt hideg- és hóhelyzet kezelésének koordinálására szervezett MVB ülésre.
Mivel a környező hat település katasztrófavédelmét összefogó ún. helyi védelmi bizottság elnöke mindig a nyergesi pm., a mai MVB határozat szerint holnapra kellett összehívnom az érintett szervezeteket, polgármestereket. Az ülés 9 órakor kezdődik.
A közelgő hidegre tekintettel a régi iskolaépület egy termét jelöltük ki - csütörtöktől működik - a hajléktalanok és a fűteni képtelenek számára. Persze, ahol van mivel fűteni, többnyire segít a házi gondozás. A helyi Vöröskereszt felajánlotta segítségét minden tekinteteben, de önkénteseket is örömmel fogadunk (teafőzés, felügyelet).
A hivatal illetékes osztálya, a gyermekjóléti szolgálat és a segítő szervezetek ismerik a potenciális érintetteket. Holnap bejárjuk a hajléktalanoknak menedéket nyújtó területeket, felajánlva a lehetőséget. 
Ha tudunk környezetünkben veszélyeztetettről, a hivatal titkárságán fogadják köszönettel a telefont vagy az e-mailt.

"Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkezendő napokban erős havazás várható térségünkben. A lakosság élet és vagyon biztonságának megőrzése érdekében rendkívüli Megyei Védelmi Bizottsági ülés került összehívásra 2012. január 31-én 10.00-ra. A MVB Katasztrófavédelmi Elnök-helyettese (megyei katasztrófavédelmi igazgató) beszámolt a rendkívüli téli időjárási viszonyokra való felkészülés jelen helyzetéről, ezután a MÁV, a Magyar Közút Nonprofit Zrt, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, az E.ON Zrt., a MH 25. KGY Lövészdandár, a KEM KH Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv képviselője, Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitányság főkapitánya szakterülete vonatkozásában tájékoztatást adott a rendkívüli időjárás során adódó feladatairól. A szervezetek részére 17 pontban összefoglalt feladatokról hozott határozatot a Megyei Védelmi Bizottság és a helyi védelmi bizottságok rendkívüli ülésének összehívásáról, melyre február 01-én kerül sor.
Ezt követően a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató rendkívüli feladatszabó értekezletet hívott össze a Helyi Védelmi Bizottság elnök-helyettesek részére és a katasztrófavédelmi igazgatóság polgári védelmi felügyelőség állománya részére.
A HVB elnök-helyettesek február 01-én a helyi védelmi bizottsági ülésen tájékoztatást tartanak a Katasztrófavédelmi Igazgatóság eddig végrehajtott téli felkészüléséről, felhívják a HVB Elnök, illetve polgármesterek figyelmét a rendkívüli téli időjárási helyzettel kapcsolatos feladatokra."

2012. január 29., vasárnap

4. hét

A korábban a honlap részét képező pm-i eseménynaptár helyett a nagy részben „hivatalos” híreket szállító blogot állítjuk be holnap a honlap linkjei közé. Az eseménynaptári címkék helyett legalább heti rendszerességgel leírom a történéseket, reagálok a valós és valótlan hírekre, legendákra.
Hétfőn, mint legtöbbször, városbejárással kezdtem. A problémák más feladatok társaságában felkerülnek egy mindenki által elérhető meghajtóra, ahol a munkatársak jelzik egy-egy feladat elkészültét. Természetesen a hétfő délelőtti vezetői értekezleten is szót ejtünk ezekről, az éppen több feladattal megbízott, vagy a közös meghajtóval szemben kevésbé figyelmes kollégák külön levélben is megkapják a határidőket, feladatokat. Ez persze nem vonatkozik a hatósági ügyekre, kizárólag a polgármesteri hatáskörbe tartozó kérdésekre. Repa kollégám múlt héten este járta a várost a kihunyt közvilágítási égőtesteket kutatva.
Köszöntöttem Lohner Franci bácsit, majd délután Táton kistérségi „Közkincs” kerekasztalon vettünk részt a pincegazdák egyesületének elnökével, akit szintén meghívtak. Egyeztettük a nagyobb programok idejét, egyben reklámoztuk ezeket a szomszédos civil vezetők, polgármesterek előtt. Meghallgattunk egy előadást a Limes-ről.
Kedden az újonnan induló vagy bővülő szakrendelések szerződései ügyében egyeztettem a feladattal megbízott szakértővel. Az ultrahang-diagnosztika Trexler doktornővel február 1-jén indul, a többi szintén ebben a hónapba, folyamatosan. Székely Eszter a művelődési ház terveit hozta be, ugyanis az épület gazdaságos felújításából írta szakdolgozatát. A tervek megtekinthetőek a településfejlesztési osztály folyosóján. Megvalósítására – talán nem kell mondani – nem idén kerül sor. Egyes becslések szerint félmilliárd, mások szerint ennél jóval többre van szükség. Mivel nem termelő beruházás, bankhitelből nem fogjuk finanszírozni. Annak ellenére, hogy nagyon fontos lenne a visszaköltözés.
Délután határbejáráson vettünk részt: megnéztük a hulladéktelepet a képviselőkkel, osztályvezetőkkel. A megpályázott rekultiváció a hátsó, már konszolidálódott területet érinti az első körben. Megnéztük a Rábl-völgyet is, remélem, a képviselők is egyetértenek az önkormányzati területek rendbetételében.
Este fél tízig egyeztettünk a költségvetésről, elhalasztva tervezett beruházásokat. Hitelt csak olyanra veszünk fel, mely visszaforgatható. Mivel hivatalos döntés még nincs, nem részletezem a várhatóan törlendő projekteket.
Szerdára sok tervem volt, azonban a délelőtt fogadónappá alakult. Nem szeretem átírni a terveket, hiszen a túl sok reprezentációs feladat mellett alig van idő fejlesztéssel összefüggő kérdésekre. Sajnos sokszor egyértelműnek veszik, hogy megtalálnak segélykéréssel, hasonló problémával. Általában nem, hiszen legtöbbször ilyen-olyan üléseken vagyok, vagy a hivatalban egyeztetek. A fogadónap mellett fogadom, pontosabban megnyugtatni próbálom a szerencsétlen helyzetbe került embereket, elsősorban akkor, ha az ügyintéző hatáskörét meghaladja a kérdés. A hitelproblémák és a munkahelyek hiánya, főleg e kettő találkozása miatt már korántsem igaz az a megállapítás, hogy segélyt a munkakerülők kérnek. Az önkormányzat érdemben segíteni nem tud, hiszen „közös” helyzetünk is segítségre szorul. Az ÁSZ vizsgálata megállapította a kimagaslóan felelős gazdálkodást, a mára összeállt számok alapján továbbra is működési hitelt kell felvennünk. Mi van a kevésbé szerencsés, azaz ennyi iparűzési adóval sem rendelkező, vagy kockázatosabb gazdálkodást folytató önkormányzatokkal?
Az esztergomi munkaügyi központ vezetőjét fogadtuk a jegyzővel, aki merőben új szemlélettel kezdte ellátni feladatát.
Csütörtökön már 13:30-kor kezdődött a pénzügyi bizottság ülése, majd az iskola igazgatóját hallgatta meg nem hivatalosan a testület az eddigi fejleményekről. A 27 pontos testületi ülés végén az is eldőlt, a féléves próbaidő lejártával marad a jegyző.
Természetesen hasonló a helyzet, mint az iskolában, vannak elszórtan törekvések az új vezetők ellenében, terjengnek hazugságok, az sem tetszik többeknek, hogy az adóhatóság nem túlságosan közvetlen jelentős adózókkal. Nem ez a dolga. Az alkalmazott pedig nem választja meg intézményi, főleg hivatali főnökét. Bár törekvések vannak rá, többféle módszerrel.
Becsületesnek, őszintének lenni nem nehéz, de annak látszódni az ellenárban, az már igen.
Amikor valóban kedves ismerősöm megkérdezi, igaz-e, hogy 17 milliót osztottunk szét magunk között, javul egyébként túl alacsony vérnyomásom. Képviselő nem kaphat jutalmat, erre nincs jogi lehetőség, én pedig nem kapok (és nem kérek). Nem beszélve a még mindig előbukkanó 800 milliós keretről. Amiről részletesen beszámoltunk a Hírmondóban, hogy mire nem volt elég. Nyilván nem Mariska néni hozza fel ezeket időről-időre.
A jutalomról annyit, hogy a közszféra kb. 220 alkalmazottja kapott összesen 12 milliót tavaly bérmaradványból és a 2010-es illetmény szintjének elérésére, idénre már nem terveztünk jutalmat.
Péntek délután Don Bosco égi születésnapját ünnepelte a gimnázium a szokásosan színvonalas, kedves, ötletes, színes műsorral. A pedagógusok és a technikai személyzet alakítása ismét különleges élményt jelentettJ