2010-ben iskolaavatóra hívtak bennünket Pilismarótra. Megérkezésünkkor megjegyeztük, milyen kedves a polgárőr, aki az összes vendéget beirányította a parkolóba. A zsibongóban újra megjelent a „polgárőr”, gyerekcsapat vette körül nagy rajongással, majd profi módra zongorázni kezdett, látszott, a nagyszerű műsor nem nélküle állt össze. Tapasztalatom, hogy a legtöbb iskolás gyereknél nem látható ez a típusú felszabadult előadásmód. Megjegyeztük a környékbeli kollégákkal, igazi pedagógus. A pilismaróti iskola kompetenciaeredményei alapján úgy tűnik, sokan vannak hasonlók a kis tantestületben. Van, amikor sugárzik a hivatástudat. Van, amikor egészen más sugárzik… Ugyanő váratlanul jelentkezett igazgatónak, végül helyettes lett. Azok, akikről nem mondható el, ami róla, úgy tűnik, irigységből, vagy hasonló okból, megpróbálják a szülőket uszítani. Pedig a gyerekek ugyanolyan arccal néznek rá itt is. Remélem, lesz ereje, türelme, hogy belőle legyen sok, és azokból az itt tanító tehetséges pedagógusokból, akik csendben, önmaguk sztárolása nélkül, a tehetséges vezetők alattomos fúrására időt nem szakítva, a csendes hétköznapok munkájában maximumot nyújtva teszik a dolgukat. Mert ők vannak sokan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése