2012. március 31., szombat

Gondoltuk a testületben, indítunk egy pletykasemlegesítő rovatot a Hírmondóban. Amiért mégsem, annak az az oka, hogy így aztán mindenki megtudná a suttogó propagandisták szólamait, nekik szerezve kielégülést.
Van ez az ipari parki beruházás. Közbeszerzés, mégpedig EU-s, szigorúan felügyelt, mert a becsült összeg 500 millió körül volt. Az önrész 60%, mivel a csapadékvíz-elvezetés minden cégnek fontos, nagyrészt a Holcim finanszírozza.

Nézzük a tényeket:
  • 20 cég indult, helyiek és nem helyiek;
  • néhány pályázat nem felelt meg, ebből még nem lett probléma;
  • a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó, Nyergesen 1990 óta már jól ismert cég (nem helyi, az igaz, erről nem tehetünk) 290 mFt-ért vinné el a munkát;
  • az NFÜ hónapokig kérte az ár magyarázatát, majd azt elfogadva megadta a győztes kihirdetéséhez és a szerződéskötéshez szükséges tanúsítványt (ez nagy értékű beszerzéseknél szükséges, az eljárás jogszerűségét bizonyítja)
  • a támogató a gazdasági helyzetére tekintettel természetben ajánlott volna fel alapanyagot, ha új közbeszerzést írunk ki, erre azonban nem volt lehetőség, mivel a közbeszerzési törvény két esetben engedi az eljárás megszüntetését ebben a fázisban, ezekkel az "esetekkel" nem tudtunk szolgálni. A túl olcsó árnak éppen örülni kell a jogszabály szellemében, nem új eljárást kezdeni, hátha drágább lesz...
  • az eljárást "természetesen" megtámadták - úgy tűnik, mindig ezt diktálja a kevés beruházás miatti szükség.
Konklúzió: az önkormányzat 300 milliót kidobott az ablakon.
Kérdés: az önkormányzat, vagy azok, akik nem nyertek, és ezt terjesztik?
Válasz: azok.

Természetesen az önkormányzati önrész aránya az árral együtt csökken.

Magam pedig nem készíttetek elő olyan döntést, ahol a közbeszerzési szakértő és a jogászok büntetőjogi felelősséget emlegetnek. Ezt persze csak saját kényelmem miatt, nem szeretem a priccset.:-)

Itt vagyok

Minden korábbi fogadkozás ellenére hanyagoltam "kicsit" a blogot. Most éppen a nagyobbik gyermek betegeskedett, ami - köszönet nagymamának - csak éjszakáimat zavarta. Néhányon nem aludtam. Nappal kevésbé mérlegelhetek, meddig nem látom. Egy hét és a második antibiotikum-kúra kezdete után nincs 39 fok alá nem nyomható láza, füle sem fáj, így kezdődhet mindez a család többi tagjánál...kezdődhet, kezdődik. Mire jó a tavaszi szünet...

Ma délebbi testvérvárosunkból a megszámlálhatatlanadik adomány érkezett, ezúttal pótkocsival jött a teherautó. Elsősorban az idősek otthona, de a Vöröskereszt és a gyermekjóléti szolgálat is kapott az egyesületek által összegyűjtött adományból. Remélem, nincs annyi kerekesszékre szükség, amennyit hoztak, bár ki tudja. Megható, hogy a karlsdorf-neuthardi képviselők és velük a lakosság időt és pénzt nem kímélve szervezik a gyűjtéseket, szinte folyamatosan. Sajnos, nálunk a kereslet nem lankad.
A Szent Mihály otthon-beli átadást követően meglestük a borbírálat menetét a térségi házban, jó borral kezünkben. Nyergesi Rezső nagymester avatta be a vendégeket, mivel úgy tűnt, ők sem járnak gyakran borversenyre.
Ma este kiderül, ki termelte a legjobb helyben termelt szőlőből készült bort, és másik kategóriaként, ki, aki vásároltból alkotott. Meghívtak az eredményhirdetésre, mindenképp gyalog megyek...