2013. augusztus 29., csütörtök

Dr. Kalocsai László díszpolgár - köszöntő


Ünnepi képviselő-testületi ülés, 2013. augusztus 28.

Tisztelt Doktor Úr! Tisztelt Kalocsai család, tisztelt Rokonok, Orvoskollégák! Tisztelt Államtitkár Úr, Díszpolgáraink, Plébános Atya! Tisztelt volt Képviselőtársak, tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
 
Ha meg kellene határozni az önfeláldozás fogalmát, lenne rá egy megfelelő kifejezés: Dr. Kalocsai László. Doktor Úr szülőfaluját nem hagyta a messzeségben, Lábatlanról telepedett Nyergesújfalura. Az orvosi egyetem elvégzése után, rövid kórházi munka következett és 1969-ben itt indult háziorvosi hivatása útján, amelynek immár 45 éve szolgálója: ezalatt mindvégig hű maradt településünkhöz - lélekben és cselekedeteiben is -, a hippokratészi tanítások szerint, a betegek jóléte érdekében él.
Az ókorban az orvoslást művészetnek nevezték. Doktor úr az orvoslás művészetét szeretetével és jóságával a szenvedők gyógyítására fordította. Élete és felelősségteljes orvosi tevékenysége során mindvégig hű maradt esküjéhez, az emberek gyógyításához, és, amit hangsúlyozzunk: az egyenlőség és az emberi méltóság tisztelete mellett. Ezt bizonyítják azok a történetek, melyek szólnak a saját autóba beemelt, kocsmai verekedésben megsérült, vérző emberről, idős asszony magatehetetlen férjének gondozásában nyújtott segítségről, az állandó készenlétről.
Soha és sehol nem elég a szakma iránti szenvedély: a pálya folyamán meg kell sokszorozni azt, főként egy olyan ágazatban, mint az egészségügy.
„Az orvos rendezett életet folytasson, hogy jó híre legyen. Tisztességesen, barátságosan, korrektül viselkedjék minden becsületes emberrel szemben.” – szintén Hippokratész szavai.
Ez itt releváns, ami magában is elismerésre méltó, azonban élete más területeken is kiemelkedő fontossággal bír Doktor Úr a nyergesi közösség számára.
Személyiségére és munkájára vallásos hite minden időszakban hatással volt, soha nem titkolta világnézetét, meggyőződését, de igaz keresztényként a másképp gondolkodókat is elfogadta.
A kereszténység az egyetlen vallás, amelyet születése pillanatától meghatároz a hit továbbadásának kötelessége. A Kalocsai házaspár három gyermeke ezen az erkölcsi alapon nevelkedett és mindhárman szüleik hivatását választották, az ősidők óta legfontosabb feladatot, a gyógyítást, az egészségügy szolgálatát. Két tevékeny szülői életút mellett maradt elegendő idő, figyelem, türelem a családra.
Az egyházhoz kötődéshez kapcsolódó tettek túlléptek az átlagos hívő elkötelezettségén, túl a személyes-, családi kereteken.
Az egyházközségi szolgálat, és kiemelten a Szamaritánus Alapítványban végzett munka jelenti a következő színteret, amely az életpályának és egyúttal a legmagasabb városi elismeréshez vezető útnak egyik mérföldköve.
Doktor úr a település háziorvosaként és az egyházközség aktív tagjaként szinte minden idős embert ismert és ismer, közvetlenül szembesül a korosztály problémáival, a generációk térben és a lelkekben is tapasztalható eltávolodása okozta súlyos nehézségekkel.
Javaslata alapján indult el az a gondolkodás, amelynek eredményeképp az egyházközség döntött az 1990-es évek elején visszakapott egyházi ingatlan, az egykori zárdaépület felújításáról, idősek otthona létrehozásáról. Ekkor alapította az egyházközség dr. Tóth-Thurczer Nándor atya adományából a Szamaritánus Alapítványt. Ennek első elnöke dr. Kalocsai László lett. 1998-ra elkészült a mai Szent Mihály Idősgondozási Központ. Doktor úr részt vett pályázatok írásában, az adománygyűjtésben, jótékonysági alkalmak szervezésében, de nem menekült el a bontási, vagy más fizikai munkálatok elől sem. A testvérvárosi kapcsolatokban nyelvtudásának, sokoldalú műveltségének köszönhetően elmélyült, élen járt, így az ottani adományok érkezésében jelentős szerepe volt.
Az 1999-ben átadott intézmény betegeit természetesen Doktor Úr gondozza, és ne felejtsük el, hogy a napközi-otthonos ellátási forma elindításának ötlete is tőle ered.
A rendszerváltoztatást követően a helyi társadalom problémáinak segítése érdekében érezte szükségszerűségét annak, hogy részt vegyen az újonnan alakuló képviselő-testület munkájában. 1990-től 2003-ig önkormányzati képviselő volt, 1992-től 2003-ig a szociális és egészségügyi területtel foglalkozó bizottságok tagja, 2003-ban elnöke. 2006-ban bekerült a képviselő-testületbe, de lemondott tagságáról.
2008-ban a „Köz Szolgálatáért” kitüntetésben részesült.
Doktor úr azok közé tartozik, akik nem beszélnek saját magukról, hanem hagyják, hogy cselekedeteik üzenjenek helyettük. Példát arra, hogy ne mondjunk le küldetésünkről, higgyünk benne, és abban, hogy a hit, a jóság, az együttérzés, a szakértelem nem elveszett értékek.
Mindezek alapján dr. Kalocsai László háziorvosnak a képviselő-testület kiemelkedően jelentős, 45 éve tartó gyógyító munkájáért, a város széles rétegeire kiható civil szervezeti és képviselőként végzett tevékenységéért, a város jó hírnevének öregbítéséért „Nyergesújfalu Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozta.”
A kitüntetés átadása előtt egy Wass Albert idézettel zárom:
„Érezte, hogy ami előtte áll, az hosszú és nehéz út lesz. De tudta azt is, hogy lesz ereje ehhez az úthoz. Mert akivel nekiindult ennek az életnek, azt maga választotta. S az asszony útja az ura mellett halad, könnyű s nehéz időkben egyaránt.”
 Kérem a Kalocsai házaspárt, kísérjék egymást a közös út e rövid szakaszán is, és együtt fáradjanak ki a kitüntetés átvételére.


 
 
(polgármesteri köszöntő 2013. augusztus 28-án)
 

2013. augusztus 14., szerda

Állatkerti teknősdráma

Egy óra parkolóhely-keresés, mert a felvonulási tér távolabbi oldala is zsúfolva dél körül. Állatot nem sokat láttunk, a gyerekek már "nagyok", ehelyett a Varázshegy, azaz a kőszikla alatti bemutatóhelyet élvezték több órában.
 

 
 
A teknősök románcát a nagy testvér tette tönkre. Sára szerint még túl fiatal a teknőslány, és a nagy az óvó anyukája. :-) :-)





Táborok

A nyári napközi kinőtte magát, keresett lett erre a nyárra. Gyermekeim is részt vettek itt-ott, Tomi a kézművesen, Sára emellett még sporton, kick-bokszon, utóbbi sportág be is vonzotta végül. Képzőművész helyett Sáránál idén az exhibicionistább műfaj jött be, a Várszínház bábos tábora megelégedésére volt. A záró előadás összéneke:






Villa 7

Hétfő este-éjjel több völgyválaszos feladvány mellett a keddi előadásra készültem, így a szabolcsis tehetségek koncertjére nem jutottam el. Mivel Kovács Bernadett arra kényszerült, hogy lemondja a "Kernstok és a szabadkőművesek" című előadását, Szlávik Jóska - mit tehetett - "ebből írtad a szakdogádat" kijelentéssel rámtestálta a feladatot. Pontosan 1994-ben, Kernstok pedig nem volt benne, valamit találtam a Nyolcak szk-összefüggéseiről is, így megtartottam. Aznap este Szegő Csabáék szórakoztatták a mintegy 60 fős közönséget, ami jazz esetében nem rossz létszám, szerdán Kovács Lajos dorogi kutató (a Kernstok Alapítvány kuratóriumának tagja) előadása után a vmelyik tehetségkutató műsorban sikeres Kávészünet lépett fel. Jobban szeretem Adyt markánsabb előadásban, de a divat, az divat. A kísérőzene nagyon jó volt. A fiatalok, akiknek leginkább való volt, viszont elmaradtak. Csütörtökön Barki Gergely művtörténész a villa "hidegében" igen érdekes beszámolót tartott az USA-ban egykor kiállításon eltűnt, majd kutatott Nyolcak-festményekből. Az ef Zámbó HDB visszatérőként televarázsolta a villakertet - a 40 fok ellenére. A borokról a hét folyamán helyi borosgazdák gondoskodtak.

 
 
 

"Gátvéderek" és polgármesterek elismerése

"2013. augusztus 2-án a Megyeházán tartotta meg értekezletét a Megyei Védelmi Bizottság. Ezen az ülésen köszönték meg az árvízi védekezésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek munkáját.
Az elismerések átadása előtt dr. Bakondi György elmondta, hogy a fenyegető veszéllyel szemben régóta nem tapasztalt összefogás jellemezte az országot, az árvízi védekezés példaértékű együttműködésben történt a társszervekkel, a civil szervezetekkel és az önként jelentkező állampolgárokkal. „Megvédtük az emberi életeket, a nemzeti vagyont, az országunkat. A katasztrófavédelem hazai rendszere jól működött, szervezetünk sikeresen teljesítette alapvető feladatát. „- foglalta össze tapasztalatait a főigazgató. Ezt követően Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott tartotta meg köszönő beszédét, röviden összefoglalva az eseményeket, hangsúlyozva az összefogás fontosságát, a példaértékű helytállást. Ezt követően dr. Bakondi György főigazgatóval átadták a köszönetet és elismerést jelképező plaketteket." (Forrás: Kormányhivatal)
A köszönet minden védekezőnek szól!
 
 

2013. augusztus 12., hétfő

Gartenschau

Két éve jártunk utoljára testvérvárosban. Most Karlsdorf 200 éves jubileumán, majd a Neu Wulmstorf-i lövészfesztiválon jártunk egy-egy rövid hétvégére. Utóbbi alatt a hamburgi kertészeti kiállítást is megnéztük: három éve építik 20 hektáron a város új-megújuló részében. Élményfürdőt, mászófal-stadiont, vízifocipályát, lakóházakat hoztak létre, körbeépítve Hamburg hétvégi házas területét. A belépőket kapszulavasút viszi egyik állomásról a másikra. (IGS-Hamburg)



 

 
 

Marót


Felfedeztük a pilismaróti kempinget, ahol hetente akár többször is koncertek vannak. Jó "konyha", vagyis büfé, igaz, esti időpont lévén csak "hallomásból" minősíthetem: grillezett hamburger, stb. Bordás-Zdosek-féle Galactic Jack koncerten (nagyon jó!) és In Direttán jártunk, több száz látogatóval. Aki régen járt, pl. úttörőtábori élményei keretében Zebegényben a kishajóval, az innen indul. A Szőnyi-múzeumot most - mikor máskor, mint nyár közepén? - felújítják, az immár a kapitány úr lánya által vezetett hajózási múzeum azonban mindenképpen megér egy átkelést.






Papa 70 éves

Július 6-án ünnepelt a tágabb család.



Víz-Zene-Virág

 

Sok történés, inkább rosszak, mint jók. Mint a gyerekek általában, Laár A. szerint: rosszak, vagy nem jók. Víz-víz, nem egész-ség félelme, satöbbi. Viszont sok-sok program ezen a nyáron. Hivatali és nem. Mától márpedig hetente bejegyzek. Ígértem már ilyet? Igen:-(