Köszöntő Idősek Világnapja
alkalmából
Szép délutánt kívánok önkormányzatunk,
képviselő-testületünk nevében minden vendégünknek az Idősek Világnapja
alkalmából rendezett városi ünnepségen.
Külön köszöntöm mindazokat, akik leghosszabb ideje látogatják az eseményt, és azokat, akik 70 évesen először léptek be ma
közénk.
A fiatalabbaknak talán még elfogadhatatlanabb az idős szó, a 80 év
feletti szépkorúak és a 90 feletti aggkorúak már tudják: kiválasztottak, akkor
is, ha a társadalom nem minden esetben becsüli meg őket.
Nem mindenhol van ez így: Japánban vélhetően nem csak azért él sok idős és nagyon idős ember, mert egészségesen
élnek: ott állítólag szinte örömmel öregednek az emberek, a korral tekintélyük
lesz a családban. Kikérik tanácsát, véleményét.
Nálunk inkább az a mondás járja, 30 évesen, de 15 évesen is
elérhet, tehet egy fiatal többet, mint amit a legtöbb idős elér. Ez ritka
esetben igaz lehet, de a tudás, a jó cselekedet nem cserélhető tapasztalatra,
az évtizedek alatt felépített, az utódoknak átadható munkára, értékekre.
Erre mondják, minden kornak megvannak a szépségei, de eredményei
is.
Felénk félnek az emberek az idősödéstől: fiatalok akarnak maradni,
a nyugdíjba vonuló kollégákon érzem, a kezdeti munkahiány után leginkább akkor
találják fel magukat, ha az unokák lefoglalják minden percüket. Ez szép elfoglaltság, de cselekvésre képes éveinkben kellenek
az egyéniséget tovább bontakoztató, teljesen önként vállat feladatok is.
Rajtunk, ún. aktív korúakon múlik, hogy a társadalom tapasztalt,
érett tagjait bevonjuk mindennapjainkba.
Ez történhet a helyi közéletben, civil szervezetekben, és, ami ma
nem könnyű, a munkaerőpiacon is.
Minden évben elmondjuk: az UNESCO először
1991-ben hirdette meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-jéhez
közel köszöntjük a társadalom csaknem ötödét jelentő időskorúakat. Ilyenkor hajlamosak
vagyunk elmerengeni, nagyszüleire gondolni, akik túléltek háborút, forradalmat,
nélkülözést, vagyonvesztést, de talán épp a nehézségeknek, tragédiáknak
köszönhetően sokkal emberibb volt szűkebb világuk, hiszen ezt az egymásra
utaltság, a régi falusi elfoglaltságok mindezt erősítették. Végignézem a
galéria képtárában a sokunk által ismert Nyergesi István képeket:
kukoricamorzsolás, tollfosztás – a generációm számára gyermekkorból talán még
ismert események. Jellemzőek voltak Nyergesen és a betelepülő sok-sok család
szülőfalujában. Sokat kell tennünk azért, hogy az ezekhez közelítő közösségi
alkalmak létrejöjjenek.
Ma is fontos kell, hogy legyen az
idősebbek tisztelete, egyelőre haszonelvű világunkban is. A fiataloknak
szükségük van az elődök tapasztalataira, mindazokéra, akik egy másik, lassan
visszatérő világban éltek. Ne a háború, hanem az ésszerűség, a felelős
magatartás világára gondoljunk.
Sokat tanulhatunk sikereikből, kudarcaikból, álmaikból. Mai
munkánkat az elődök eredményeire építve végezhetjük, és ez akkor hasznos, ha az
utódoknak mi is jobb világot tudunk átadni.
Idősekkel kapcsolatos cselekedeteink után
ne maradjon szégyenérzetünk úgy, mint a talán ismert népmesében:
„A
fösvény házaspár két pokrócot ad fiuknak, s arra kérik, kísérje ki az idős
nagypapát az erdőbe, adja neki a két pokrócot, hogy legyen mire feküdnie és
betakaróznia, hiszen többé nem akarják látni, mert nem veszik hasznát. A fiú
megtette, amit szülei kértek, de az egyik pokrócot hazavitte és így szólt:
- Rátettem a pokrócot a
hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világul, s többet ne jöjjön
haza, mert nincs reá szükségünk.
- Hát akkor ez a pokróc,
ami itt van, miért nem tetted ezt is reá?
- Tudja, miért nem
tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is úgy
megöregszenek, mint
ahogy ő van, s utat kell adjak maguknak, akkor én ne kelljen, hogy vegyek
pokrócot, evvel a pokróccal maga is menjen el.
S akkor összenézett az
ember az asszonnyal és elszégyellték magukat. Hamar kihozta az ember a lovat az
istállóból, s ráült, s a kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért
tőle, felültette a lóra, s úgy vezette a kötőféknél fogva, amíg hazaértek.
Azután mindig az asztalhoz ültették, s a gyereket is úgy tanították, s úgy
nevelték, hogy tisztelje az öregeket.
Az előbbi mese az idősek és fiatalok
kapcsolatáról szólt. De mindennapi életüket meghatározza az idős emberek egymás
közötti viselkedése is, legyen ez házastársi, testvéri, baráti, egyéb
kapcsolat. Itt is fontos egymás elfogadása, a türelem, az, hogy vigyáznak, nem
rombolják le maguk körül a fiatalabb életben felépített harmóniát.
Bizonyára sokan tudják, mi az a Facebook, és tudom, Önök közül is
sokan használják. Több tízezren jelölték már be egy szívszorító kép alatt a következő történetet:
„Ez a férfi 80 éves és minden reggel reggelit visz a
feleségének. Kérdezték tőle: Miért van az Ön felesége öregek otthonában? Ő azt
válaszolta: Mert Alzheimer kórban szenved. Ekkor azt kérdezték tőle: Az Ön
felesége foglalkozna azzal, ha Ön egy reggel nem hozna reggelit neki? A férfi
azt válaszolta: Ő nem emlékszik... Nem tudja azt sem, hogy én ki vagyok. Öt éve
nem ismer már meg.
Meglepetten mondták neki: Milyen csodálatos dolog! Ön
még mindig viszi a feleségének a reggelit annak ellenére, hogy ő már nem is
ismeri meg Önt?
A férfi elmosolyodott, a szemeibe nézett, megszorította
a kezét, aztán azt mondta: "Ő nem tudja, hogy én ki vagyok, de én tudom,
hogy Ő kicsoda!"
Figyeljünk tehát
egymásra, a fiatalabb az
idősre, az idős kortársaira, és az idősek is próbálják elfogadni a
tapasztalatlanabb fiatalok téves cselekedeteit. Így szebb az élet, amely
egyetlen, és ahogy telnek, pontosabban rohannak az évek, nem is tűnik túl
hosszúnak.
Tisztelt Ünnepeltek!
Az idősödő társadalom új kihívásokat
jelent önkormányzatunk számára is. Az utóbbi években szűkössé vált a Szent
Mihály Idősotthon klubja, a szállításnak is vannak nehézségei. Növekedne a házi
jelzőrendszeres feladatellátásban részt
vevők köre, egyre többen igényelnek házi segítségnyújtást. Vannak gesztusok,
így a 75. évtől kezdődő köszöntések, a karácsonyi csomag és ilyen a mai délután
is, amelyek alapvetően nem határozzák meg életüket, célunk az, hogy érezzék,
figyelünk Önökre.
Minden világnapon, így pl. Anyák Napján
és Nőnapon elmondjuk: a tiszteletnek,
szeretetnek nap-nap után érződnie kell. Az olyan alkalmak, mint a mai, arra jók, hogy
megerősítsék bennünk, mivel tartozunk Önöknek, időseknek.
Köszönjük, hogy
eljöttek, hogy
mindennapjainkban jelen vannak, javuljon egészségük és sok évig legyenek még közöttünk.
Köszönöm, hogy meghallgattak.