2014. október 5., vasárnap

Idősek Világnapja

Köszöntő Idősek Világnapja alkalmából 
Szép délutánt kívánok önkormányzatunk, képviselő-testületünk nevében minden vendégünknek az Idősek Világnapja alkalmából rendezett városi ünnepségen.
Külön köszöntöm mindazokat, akik leghosszabb ideje látogatják az eseményt, és azokat, akik 70 évesen először léptek be ma közénk.
A fiatalabbaknak talán még elfogadhatatlanabb az idős szó, a 80 év feletti szépkorúak és a 90 feletti aggkorúak már tudják: kiválasztottak, akkor is, ha a társadalom nem minden esetben becsüli meg őket.
Nem mindenhol van ez így: Japánban vélhetően nem csak azért él sok idős és nagyon idős ember, mert egészségesen élnek: ott állítólag szinte örömmel öregednek az emberek, a korral tekintélyük lesz a családban. Kikérik tanácsát, véleményét.
Nálunk inkább az a mondás járja, 30 évesen, de 15 évesen is elérhet, tehet egy fiatal többet, mint amit a legtöbb idős elér. Ez ritka esetben igaz lehet, de a tudás, a jó cselekedet nem cserélhető tapasztalatra, az évtizedek alatt felépített, az utódoknak átadható munkára, értékekre.
Erre mondják, minden kornak megvannak a szépségei, de eredményei is.
Felénk félnek az emberek az idősödéstől: fiatalok akarnak maradni, a nyugdíjba vonuló kollégákon érzem, a kezdeti munkahiány után leginkább akkor találják fel magukat, ha az unokák lefoglalják minden percüket. Ez szép elfoglaltság, de cselekvésre képes éveinkben kellenek az egyéniséget tovább bontakoztató, teljesen önként vállat feladatok is.
Rajtunk, ún. aktív korúakon múlik, hogy a társadalom tapasztalt, érett tagjait bevonjuk mindennapjainkba.
Ez történhet a helyi közéletben, civil szervezetekben, és, ami ma nem könnyű, a munkaerőpiacon is.
Minden évben elmondjuk: az UNESCO először 1991-ben hirdette meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-jéhez közel köszöntjük a társadalom csaknem ötödét jelentő időskorúakat. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elmerengeni, nagyszüleire gondolni, akik túléltek háborút, forradalmat, nélkülözést, vagyonvesztést, de talán épp a nehézségeknek, tragédiáknak köszönhetően sokkal emberibb volt szűkebb világuk, hiszen ezt az egymásra utaltság, a régi falusi elfoglaltságok mindezt erősítették. Végignézem a galéria képtárában a sokunk által ismert Nyergesi István képeket: kukoricamorzsolás, tollfosztás – a generációm számára gyermekkorból talán még ismert események. Jellemzőek voltak Nyergesen és a betelepülő sok-sok család szülőfalujában. Sokat kell tennünk azért, hogy az ezekhez közelítő közösségi alkalmak létrejöjjenek.
Ma is fontos kell, hogy legyen az idősebbek tisztelete, egyelőre haszonelvű világunkban is. A fiataloknak szükségük van az elődök tapasztalataira, mindazokéra, akik egy másik, lassan visszatérő világban éltek. Ne a háború, hanem az ésszerűség, a felelős magatartás világára gondoljunk.
Sokat tanulhatunk sikereikből, kudarcaikból, álmaikból. Mai munkánkat az elődök eredményeire építve végezhetjük, és ez akkor hasznos, ha az utódoknak mi is jobb világot tudunk átadni.
Idősekkel kapcsolatos cselekedeteink után ne maradjon szégyenérzetünk úgy, mint a talán ismert népmesében:
„A fösvény házaspár két pokrócot ad fiuknak, s arra kérik, kísérje ki az idős nagypapát az erdőbe, adja neki a két pokrócot, hogy legyen mire feküdnie és betakaróznia, hiszen többé nem akarják látni, mert nem veszik hasznát. A fiú megtette, amit szülei kértek, de az egyik pokrócot hazavitte és így szólt:
- Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világul, s többet ne jöjjön haza, mert nincs reá szükségünk.
- Hát akkor ez a pokróc, ami itt van, miért nem tetted ezt is reá?
- Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is úgy
megöregszenek, mint ahogy ő van, s utat kell adjak maguknak, akkor én ne kelljen, hogy vegyek pokrócot, evvel a pokróccal maga is menjen el.
S akkor összenézett az ember az asszonnyal és elszégyellték magukat. Hamar kihozta az ember a lovat az istállóból, s ráült, s a kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért tőle, felültette a lóra, s úgy vezette a kötőféknél fogva, amíg hazaértek. Azután mindig az asztalhoz ültették, s a gyereket is úgy tanították, s úgy nevelték, hogy tisztelje az öregeket.
Az előbbi mese az idősek és fiatalok kapcsolatáról szólt. De mindennapi életüket meghatározza az idős emberek egymás közötti viselkedése is, legyen ez házastársi, testvéri, baráti, egyéb kapcsolat. Itt is fontos egymás elfogadása, a türelem, az, hogy vigyáznak, nem rombolják le maguk körül a fiatalabb életben felépített harmóniát.
Bizonyára sokan tudják, mi az a Facebook, és tudom, Önök közül is sokan használják. Több tízezren jelölték már be egy szívszorító kép alatt a következő történetet:
„Ez a férfi 80 éves és minden reggel reggelit visz a feleségének. Kérdezték tőle: Miért van az Ön felesége öregek otthonában? Ő azt válaszolta: Mert Alzheimer kórban szenved. Ekkor azt kérdezték tőle: Az Ön felesége foglalkozna azzal, ha Ön egy reggel nem hozna reggelit neki? A férfi azt válaszolta: Ő nem emlékszik... Nem tudja azt sem, hogy én ki vagyok. Öt éve nem ismer már meg.
Meglepetten mondták neki: Milyen csodálatos dolog! Ön még mindig viszi a feleségének a reggelit annak ellenére, hogy ő már nem is ismeri meg Önt?
A férfi elmosolyodott, a szemeibe nézett, megszorította a kezét, aztán azt mondta: "Ő nem tudja, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy Ő kicsoda!"
Figyeljünk tehát egymásra, a fiatalabb az idősre, az idős kortársaira, és az idősek is próbálják elfogadni a tapasztalatlanabb fiatalok téves cselekedeteit. Így szebb az élet, amely egyetlen, és ahogy telnek, pontosabban rohannak az évek, nem is tűnik túl hosszúnak.
Tisztelt Ünnepeltek!
Az idősödő társadalom új kihívásokat jelent önkormányzatunk számára is. Az utóbbi években szűkössé vált a Szent Mihály Idősotthon klubja, a szállításnak is vannak nehézségei. Növekedne a házi jelzőrendszeres feladatellátásban  részt vevők köre, egyre többen igényelnek házi segítségnyújtást. Vannak gesztusok, így a 75. évtől kezdődő köszöntések, a karácsonyi csomag és ilyen a mai délután is, amelyek alapvetően nem határozzák meg életüket, célunk az, hogy érezzék, figyelünk Önökre.
Minden világnapon, így pl. Anyák Napján és Nőnapon elmondjuk: a tiszteletnek, szeretetnek nap-nap után érződnie kell. Az olyan alkalmak, mint a mai, arra jók, hogy megerősítsék bennünk, mivel tartozunk Önöknek, időseknek.
Köszönjük, hogy eljöttek, hogy mindennapjainkban jelen vannak, javuljon egészségük és sok évig legyenek még közöttünk.
Köszönöm, hogy meghallgattak.