A labdarúgóknak levél: miután nem vállalta a képviselő-testület a 150 millióból nem teljes körűen tisztázható körülmények között építendő labdarúgó-ház építését, ami az eredeti tervek szerint minden szakosztály használatára szolgált volna. Tehát alapban zavaros az ügylet, így nem tudtuk - hiába akartuk - jóváhagyni. A szakosztály elszámolási hiba esetén nem képes jótállni, vagyona, jelentősebb önkormányzaton kívüli jövedelme a TAO-n kívül nem volt, így minden történésért az önkormányzat állhat helyt.
"Tekintettel arra, hogy a sportházzal
kapcsolatos döntés után több érintettnél megbántódást – vagy hasonlót - látok,
az alábbiakban leírom azt, amit a napirendi pont hosszúra nyúlt
képviselő-testületi tárgyalásán úgy tűnik, nem sikerült megfelelően
kommunikálni a megjelent sportvezetők mindegyike számára.
A helyi önkormányzatok gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület,
a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester a felelős. A gazdálkodás
biztonsága a gazdasági válságig értelmezhetetlen kategóriának tűnt
önkormányzatok esetében: egyrészt volt miből megvalósítani az álmok egy részét,
másrészt, ahol nem volt saját erőből fedezet, felelőtlenebb testületek az
eladósodást vállalva is megtették ezt. „Mindig volt valahogyan”- mondta sok
család és sok önkormányzat, több esetben már az akkori törlesztési kívánalmakat
sem teljesítve. A nyergesi önkormányzat korábban sem, és most sem felelőtlen.
Ez korábban kevésbé volt látható, hiszen volt sok pályázat és önrész is ezek
megvalósításához. Előzőleg más beruházások kaptak zöld utat, ma pedig, amikor a
helyi cégek iparűzési adójuknak a korábbinak felét, csúcséveknek harmadát
adózzák, azon kell elgondolkoznunk, hogyan tartsuk fenn az önkormányzati
törvény által előírt feladatokat, intézményeket.
Amennyiben csoda történik (azaz a cégektől lényegesen több
adó jön be, mint tavaly) sikerül hitelmentesen zárni az évet, csak a következő
esztendő okoz majd fejtörést: az
államosítandó iskolákhoz hozzátett összeg ugyanis 100-150 millióval kevesebb,
mint amekkora összeget a különböző adónemek elvonásával várhatóan elvisz majd a
központi költségvetés (gépjárműadó, SZJA eddig helyben maradt része és az
iparűzési adó 20 százaléka szerepel a hírekben).
Amennyiben nem
jön plusz bevétel és az új jogszabályokra várakozó – hitelt ki nem helyező -
bank nem nyújt segítséget, a
fizetőképesség helyreállítása érdekében az önkormányzat köteles felfüggeszteni
– a hatósági és az alapvető lakossági szolgáltatások kivételével – az önként vállalt, vagyis nem kötelező
feladatok finanszírozását: bölcsőde (hacsak a pályázati támogatásból
alapítottak nem jelentenek majd kivételt); rendezvények; civil szervezetek,
egyesületek támogatása; parkfenntartás nem alapvető része, stb. Rosszabb esetben a kötelező feladatoknál is
forráselvonás lehet.
Az önkormányzat gazdálkodása akkor kiegyensúlyozott, ha
hosszabb időszak alatt összhang van bevételei és kiadásai között. Úgy tűnik,
ezt az összhangot minden önkormányzatnak újra kell teremtenie. Nincsenek a
legendákban terjedő nagy hókuszpókusz-lehetőségek; a rendszerből pénzt
magáncélra kivonó Kft-ket nem alapítunk, nem játszunk hitelekkel (akkor sem
tennénk ezt, ha adnának): körbe lehet nézni, mindezekkel miként csődöltek be
nagyvárosok is. Ha az önkormányzat olyan döntéseket hoz, vagy olyan hivatala,
intézményei, hogy a feladatai ellátása során folyamatosan túlköltekeznek, és
időben nem tárják fel ennek okait és nem intézkednek a túlköltekezés
megszüntetésére, akkor az önkormányzat fizetésképtelenné válik.
Összefoglalva, a
képviselő-testület minden tagja támogatná a sportfejlesztési terveket,
amennyiben:
·
minden szabályszerűen lefolytatott pályázat/beruházás
támogatása időben megérkezne, és nem lennénk szkeptikusak a pénzügyi folyamatok
megbízható menetében (a Kernstok és az egészségház – egyébiránt jóváhagyott -
támogatási összegei másfél éve nem érkeztek meg);
·
nem volna nagy szükség jelenleg az önrészre, amely az előző
testület alatt sem lapult elkülönített számlán;
·
ha nem lett volna a 2008-2009-ben tervezett, de tavaly
megvalósított beruházásoknál annyi igazolt többletkiadás (iskolában
villamos-rendszer alultervezése, konyha 40 éves vezetékeinek terven felüli
cseréje, dilettáció tervezéskor fel nem tárt problémái, mindez 62 millióért;
gyermekjóléti szolgálatnál: cementgyári romok a területén, a tervek rézsűre
készültek, ami ott nem volt, így 50 nm plusz intézményi terület és 25 millióért
rámpa kellett; a Kölcsey utcai tervek
2000 körül készültek, az új Váci utcai épületek miatt lényegesen meg
kellett növelni a csőméreteket 12 millióért) amelyek az adókieséssel és a
normatívák 2010-es szinten maradásával párosulva 250 millió hiányt okoztak. Nem
gondolom, hogy a jelenlegi képviselő-testület okolható mindezért. Sokkal inkább
áldozatnak érezzük magunkat, hiszen fentieken túl most robban a 10 éve
hanyagolt bérlakás-bomba a kilakoltatások drasztikus megkezdésével, mivel papír
alapon kevés esetben sikerült a szerződések felmondásának érvényt szerezni
(összességében 50-60 millió forint közüzemi tartozás, amit a bírósági behajtás
meghiúsulása után a tulajdonos önkormányzaton hajtanak be). A Hétforrásnál egy
- szintén régebbi időkből datálódó - munkaügyi per miatt lehetnek az érintett
önkormányzatoktól több milliót igénylő igények. Az intézményi struktúra
túlburjánzó, felesleges és túlméretezett épületek vannak. A művelődési ház évek
óta veszélyes volt, ezt munkavédelmi szakértő papírjai bizonyítják, a bezárás
ránk várt. Most sokan kérik rajtunk számon a felújítást. A látványterv nem került semmibe, sőt, a pályázók fizettek. Akkor tudtuk, teljesen kilátástalan a közeljövőben egy felújítás. Viszont kellőképpen felcsigázta az érdeklődést. Milliárdos nagyságrend.
Miből?
Van ezen kívül 2006-tól nem megfelelően működő civil
szervezet, ahol az önkormányzatnak kell jótállnia: 400 millió is lehet a
visszavonás! Mindezekhez közünk nincs, de ránk hullott, miközben akik
mindezeket okozták, gerjesztik az indulatokat a hátunk mögött. (Nem volt
képviselőkről van szó.)
Mindannyian tudjuk, igen méltatlanok a jelenlegi körülmények
a pályán. Különösen méltatlanok a jelenlegi fáradozáshoz, eredményekhez. Viszont
minden felelősen gondolkodó és alapvető
összefüggéseket felismerni képes embernek meg kell értenie, a
fizetésképtelenség, az adósságrendezés a lehető legrosszabb, ami egy
önkormányzatot érhet. Tudjuk a közeli példát: megszűnnek a kifizetések,
idővel a fizetések, megkérdőjeleződik az óvodák működése, élhetetlenné válik a
település.
Ha valamikor az is volt, ma nem örömteli a városvezetés,
pontosabban, ma nincs sikerélmény, napi idegőrlés annál több. Remélem, a ciklus
folyamán lesz még lehetőség a beruházásra, ami jelenleg továbbra is a
legkiemeltebb feladat kell, hogy legyen. Ebben egyetértés van a testületben.
Gondoljátok át, Ti mit tennétek hasonló helyzetben.
Megértésetekben is, de a jobb jövőben még inkább bízva,
üdvözlettel:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése