2014. december 1., hétfő

Képviselő-testületi ülések


Beszámoló a Képviselő-testületi ülésekről


Az alakuló ülés után az ötéves ciklusra megválasztott testület „teljes gőzzel” megkezdhette munkáját. Az október 23-i alakuló ülés óta két közmeghallgatásra, egy rendkívüli és egy munkaterv szerinti ülésre került sor. Mind az öt bizottság ülésezett, legalább egy alkalommal.

A november 5-i rendkívüli ülésen a képviselő-testület

nem fogadta el dr. Bíró Violetta fogszakorvos kérelmét a rendelési idő megváltoztatására, tekintettel arra, hogy az igény szerint péntektől hétfő délutánig nem volna ellátás. Nyomatékosan kértük a két fogorvost a rendelési idő betartására, és arra, hogy amennyiben közlekedésük miatt a jelenlegi időpontok nem tarthatóak, a rendelési idő megváltoztatásával – ami a reggeli hét órai kezdés helyett nyolc órait jelent – kerüljék el a folyamatos késést.

Korábbi licittárgyalás eredményeképp értékesítésre került a 3800 hrsz-ú külterületi ingatlan (földterület). A Duna-dűlőben lévő, önkormányzat részére felajánlott ingatlan elfogadásáról döntött a képviselő-testület.

Az új jogszabályok szerint az önkormányzatok fenntartásában működő óvodákban a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása a fenntartó feladata: a gyógypedagógiai munkához biztosította az igényelt forrást a képviselő-testület.

A védőnői álláshelyre – helyettesítés céljából - megtörtént a pályázati kiírás jóváhagyása.

Pótelőirányzat elfogadásáról döntött a karácsonyi díszkivilágítás bővítése érdekében a képviselő-testület: az elmúlt években kivilágított városközponton kívül az előírásoknak megfelelő csatlakozókat szereltetett fel az önkormányzat a Kossuth Lajos utcán, valamint az eterniti városrész főútvonalnak tekinthető utcáiban. A 10 éves díszek felújítására év elején jóváhagyott kereten felül (nettó 1.400.000 forint) további nettó 2.500.000 forintot igénylő tételben nincsenek új díszek, kizárólag a csatlakozóaljzatok és a régi díszek üzemképessé tétele, valamint ezek felszerelése – kedvezményes áron. Az ún. pörgetett technológiával készült oszlopok (pl. Tó utca, Május 1 tér) felszerelése technikailag nem kivitelezhető a járókelőket érintő veszély kockáztatása nélkül.

A november 27-i munkaterv szerinti ülésen 17 napirendi pont szerepelt, miután a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló tervezetet a testület átdolgozás céljából levette a napirendről.

A kulturális bizottság külsős bizottsági tagjává választotta a képviselő-testület Millei Tamást, aki egy ciklusban már külsős tagként, majd legutóbb képviselőként volt tagja ennek a bizottságnak. Az összeférhetetlenségről rendelkező új jogszabály a központi hivatalokban kormánytisztviselőként dolgozóknak nem engedélyezi az önkormányzati bizottsági tagságot, így Süttő Erika lemondott a 2002-től két ciklusban betöltött külső tagságáról. A bizottságok összetétele így az alábbi:

  1. Pénzügyi Bizottság: Balázs István (elnök), Kozma Attila, Menner Petra, Bodnár Mihály, Horváth Péterné
  2. Településfejlesztési- és Környezetvédelmi Bizottság: Németh András (elnök), Kozma Attila, Ridly István Attila, Hermann Szilveszter, Szakmáry Barna
  3. Egészségügyi- és Szociális Bizottság: Fleith Péterné (elnök), Balázs István, Belányi Elemérné, Dr. Horváthné Károly Anikó, Kriszeg Sándorné
  4. Közoktatási- Kulturális és Sportbizottság: Ridly István Attila (elnök), Belányi Elemérné, Menner Petra, Dr. Völnerné dr. Károly Mónika, Millei Tamás
  5. Közbeszerzési Bizottság: Menner Petra (elnök), Fleith Péterné, Németh András, Hummel Rudolf, Urbán Gábor

A településképi véleményezési eljárásról szóló rendelet tervezetének megtárgyalására később visszatér a testület. A rendelet szerint városképi szempontból minden – már nem helyben engedélyezett - helyi építkezésnél, engedélyköteles nagyobb átalakításnál főépítész véleményét kellene kikérnie az önkormányzatnak, ami az építkezések számának növekedésével jelentős terhet jelenthetne.

A helyi adórendelet felülvizsgálatára minden évben november végéig kell sort keríteni, ezt követően egy évig nem lehet a rendeletet módosítani.  A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerint, ha az önkormányzat 2015. január 1-jén hatályba kívánja léptetni a módosított adórendeletet, azt legkésőbb 2014. december 2-ig ki kell hirdetni a helyben szokásos módon. A képviselő-testület döntése szerint az érvényben lévő adónemek, adómértékek változatlanok maradnak a 2015-ös év során, kivéve a külterületi építményadó, az ún. pinceadó, melyet eltörölt a testület. Ennek egyik oka, hogy az új, ortografikus alapú felmérés ellenére mai napig feltérképezhetetlen a kötelezettek köre, másrészt a bevételhez képest jelentős költséggel jár az adóhoz kapcsolódó feladatok ellátása, nem beszélve arról, hogy a mezőgazdasági, helyben végzett háztáji tevékenység mintaszerű, megoldás lehet a szociális helyzet jobbítására. A korábban fizetési kötelezettségüket elmulasztókat nem mentesíti a hátralékok kiegyenlítése alól az adónem eltörlése. A vállalkozás keretében működtetett, üzleti célú külterületi ingatlanok után továbbra is adózni kell. Összefügg az adóbevételekkel, hogy jövőre változik az önkormányzat által nyújtott szociális ellátások finanszírozási háttere. Amíg 2014-ben a jegyzői hatáskörben lévő rendszeres szociális segélyt és a lakásfenntartási támogatást 90%-ban az állam, s 10%-ban az önkormányzat finanszírozta, addig a 2015-ös évben e költség 100%-a az önkormányzat költségvetését terheli. Az adóemelés a korábbinál alaposabban utána kell nézni majd annak, hogy vajon mindazok, akik ilyen ellátásban részesülnek, eleget tesznek-e a közösségi normáknak. Hajlandóak-e dolgozni, ha módjuk van rá, teljesítik-e önkormányzati bérlakásban élőként fizetési kötelezettségeiket, betartják-e a jogszabályokat és a közösségi normákat.

Az Esztergom-Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás beszámolóját azzal fogadta el a testület, hogy fokozottan ügyeljünk az esztergomi székhelyű központi kistérségi orvosi ügyelet és a kórház sürgősségi osztályának tervezett egy épületbe helyezése esetén az ügyelet jelenlegi színvonalának megtartására. Ehhez kapcsolódik, hogy november 19-én kistérségi ülés volt Esztergomban. A társulási tanács elnökévé Romanek Etelkát, Esztergom polgármesterét; alelnökévé Czermann Jánost, Süttő polgármesterét választották. Az egyetlen - pénzügyi-ellenőrző - bizottság elnökét ebben a ciklusban is Nyergesújfalu adja, a bizottság tagjai még: Dinnyés István Lábatlan és Pergel István Pilismarót polgármestere.

A polgármesteri hivatal 2013. évi működéséről szóló beszámolót szintén jóváhagyta a testület, a terjedelmes anyag – minden további előterjesztéssel -  megtalálható a városi honlapon.

A Dalkia Zrt. hátralékok behajtásával kapcsolatos levelét és a lakásgazdálkodási beszámolót is tárgyalta a testület. A közüzemi szolgáltatások hátralékai között csak a távhőért 30 millió forintot követel a szolgáltató az önkormányzati bérlakások vonatkozásában. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat ún. sortartó kezes, a behajthatatlan hátralékok közpénzt érinthetnek. A képviselő-testület úgy foglalt állást, hogy már 100 ezer forintos tartozásnál meg kell szüntetni a bérleti jogviszonyt és nem lehet halogatni a kilakoltatási eljárások elindítását, valamint a moratórium lejártával érvényt szerezni a megszületett döntéseknek. Tarthatatlan, hogy milliós tartozások is vannak, és lakhatatlan lakások maradnak hátra, melyek a többség által fizetett adóbevételből kerülnek felújításra. Külön kérdésként merült fel az Idom utca 10. sorsa, ahol a rossz állag megszüntetése a jelenlegi fizetési hajlandóság mellett nem vállalható az önkormányzat számára. Hasonló nagyságú településekhez képest túl nagy a bérlakások száma, amit tetéznek a fenti problémák. Emiatt ezen az ülésen is döntött a testület bérlakások értékesítéséről: a licit a hivatalos értékbecslésben szereplő összegről indulhat.

Az új testület tagi képviselőket választott az alábbiak szerint: a Distherm Kft. közgyűlésében és felügyelő bizottságában Balázs István, Hermann Szilveszter és Csomor Ildikó helyét lemondások, ill. a képviselőség megszűnése miatt Abronits Tamás, Menner Petra és Kozma Attila veszi át; a Duna-Vértes Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsába és a Gerecse-Pilis Vízitársulat közgyűlésébe Németh Andrást delegálja a testület.

További napirendek keretében döntés született pótelőirányzatok biztosításáról, az Arany János Tehetséggondozó Programban való részvételről, valamint az elmúlt időszak eseményeiről és a határozatok végrehajtásáról.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése