Ezt a hétvégét pénteken kiállítással kezdtük, majd a Pinocchiónak sikert hozó - Egerbe jutottak! - megyei bábjátékos fesztivállal folytattuk, vasárnap a harmonika-zenekar huszadik születésnapját ünnepeltük egy fergeteges koncerttel. A három megnyitó szöveg közül egyet jegyeztem le, a kiállítások igénylik, ha ezúttal nem is mentünk képről-képre.
Megyei Erzsébet kiállítása, 2014. május 16. KernstokGYűjtGal
Szeretettel köszöntök minden látogatót. Nagy öröm számomra,
hogy megnyithatom azt a kiállítást, amely 70 év csaknem 70, egészen pontosan 66
alkotását mutatja be. Négy kép már sehol nem fért el, de itt voltak, tegnap láttam...
A 70 év a nem látható életkorra utal: Erzsi néni – így szólítom, hiszen csaknem
szomszédok voltunk - ebből mintegy 30 éve gyakorolja kedvtelését, az idő
többségében, bár mindig örömmel rajzolt, nyugvóponton tartotta tehetségét.
Merőben más szakmát választott, nevelte három gyermekét, majd, amikor
szusszanásnyi ideje lett, elindult azon az úton, amelynek kezdeti lépéseit itt
nem mutatja meg.
Első mestere a méltatlan sorsú művész, Puchsbaum Jenő volt,
aki sok-sok szakkörtagot nevelgetett a tokodüveggyári művelődési házban, a
földszinti kocsmából mindig utánpótolható karakteres modelleket szerezve. Ez a
nyolcvanas évekre nyúlik vissza, majd következett Mártély, 1992-től. Itt
álljunk is meg, hiszen a kezdő képsor a Tisza-parti település árterét
ábrázolja. Akvarell, olaj, pasztell, de ezzel még nincs vége a technikai
sokféleségnek.
A következő képek
frissek, de frissen mázolástól akkor se féljünk, ha idén születtek, hiszen az
olajfesték helyét a legtöbb művön az akril veszi át: színei harsogóbbak, és
könnyen szárad. Itt az ún. késes festékfelhordás dominál. Az akril
tulajdonságaitól a festői termékenység is határtalanabb. A későbbiekben is
felbukkanó nagybörzsönyi táj harsogó zöldjeiből barátságok születtek: egy helyi
művész megismerése a nagybörzsönyi nemzetközi művésztáborba, onnan újabb
ismerettség a kassai nemzetközi művésztelepre vezette a festőpárt, és nem
csodálkozunk, ha Lengyelországba, Sanokba vezetett ez a láncbarátság. Ehhez
persze a tudáson kívül nyitott személyiségre is szükség van. Több kép készült a
partiumi Sólyomkő alkotótelepén is. Van hazai helyszínek, ahol az itt látható
anyag szerint többször megfordult a Megyei-Ballabás alkotópár: Egervölgy,
rokoni szálon. Lillafüred, Sárvár, a szomszédos települések, Lábatlan festői
pincesora, Bajót román kori temploma, Esztergom, és a legtöbb mű természetesen
Nyergest örökíti meg. Visszatérő téma a horgásztavak, a meglepő nézőpontból
ábrázolt nyergesi utcák. Kiemelem a téli Szabadság-dombi képeket, mivel talán
kevésbé ismerjük ezt az igazán régi városrészt, érdemes bebarangolni,
lepillantani, felfedezni, nincsenek távolságok. A tájképekbe, legyen az vászon
vagy papír, örökre beleragadt a kicsattanóan eleven természet, expresszív
színhasználattal, nem a művészellátóból beszerzett tubusok pigmentjeire
alapozva.
A friss nyergesi
sorozat tagjait ha egyébként illene, sem simíthatnánk végig, tiltja az üveg,
pedig erre váltanak ki késztetést. A mozdulatlan
égbolt mégis mozdul, vibrál, néhol kedves figurákat, bocsánat, városlakókat is
látunk, madarakat, és számtalan, szinte kinyúló fát. A festményeken kívül
grafika nem csak a gyűrt alapú sajátos technikában fedezhető fel, megjelenik a
már-már elfeledett diópác. A tárlat végén csendéleteket láthatunk, egy női
festő összefoglaló kiállítása nem is képzelhető el virágok nélkül.
A nagy cseh író,
Bohumil Hrabal, aki festőnek és grafikusnak készült, most, március végén lett
volna százéves, ha nem etet galambokat az ötödik emeletről. Apai nagybátyja, a
Sörgyári capriccio és egyebek szereplője, Pepin bácsi ezt mondta: „Ez a világ őrjítően szép, nem mintha az
volna, de én ilyennek látom.”
Kedves Erzsi néni,
köszönjük, hogy ezt érezzük képein, ha így van ha nem, velünk most bizonyosan
elhiteti. Egészségben töltendő további sok alkotó évet kívánunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése