Képzőművészeti pályázat - 25 éve város Nyergesújfalu

Tisztelt kiállítást látogató, művészetszerető Közönség, kedves jelenlévő Pályázók-Alkotók, Vendégeink!

 

Köszöntöm Önöket a várossá nyilvánítás 25. évfordulójának tiszteletére kiírt művészeti pályázat alkotásainak bemutatásán.

Szepesi Zsuzsanna, Németh Tamásné Valika és Hegyi Mari a jubileumra versbe szedett lokálpatrióta gondolataival indul útjára a tárlatlátogató. A versek az idegennek is utat mutatnak a képekhez, hiszen történelemről, nevezetességekről, és kiemelten a lakóhely szeretetéről szólnak. Az, hogy a szeretet a táj, a környezet felé vizuálisan is kinyilvánítható, bizonyításra lel a következőkben. Már az is gondoskodás, hogy megörökítették, átörökítették a jelent, korábban, vagy most, a pályázat hírére mindent félretéve felkutatták az ábrázolhatót, és szakmájuktól, hivatásuktól, művészeti előképzettségüktől függetlenül csupa magas színvonalú alkotással lepték meg a szépre fogékony közönséget.

Garaj Erika tehetségét már megismerhettük a művelődési ház rajzkörének terméséből: olajképei – hátul is látható egy – három különböző stílusban mutatják be a természeti, szakrális és épített környezetet. A meleg barnákban-zöldekben egyenesedő bajóti úti fák nagy része már emlék: a háttérben az Öregkő, amit sokan magunkénak érzünk, és, mivel látjuk, egy kicsit jár is ez nekünk.

Kiss Juci a már nem létezőt idézi, Vecsési Sándor saját szülőház-ábrázolásán kívül aligha lenne több lehetőségünk látni az azóta eltűnt házikót, amit itt érzékeny megmunkálású olajban és akvarellben is elénk tár az alkotó. Az ölelkezésre készülő Duna-parti fákkal már találkoztunk, ez egy elvontabb stílust képviselő munkája Jucinak.

 

Hegyiné Deák Mari sok-sok kiállítást jegyzett az elmúlt időszakban, expresszív színeivel a Vecsési-házzal átellenben álló új temetőt, tájházat, utcát és öreg kaput ábrázol, utóbbiak a régi falu képét örökítik meg.

Kollárné Nadrai Andrea új kiállító, régi ház című, szép felületű, mesteri olajképével.

Farkas Ferencné a magányos dunai fűzfát ábrázolja légies alkotáson, a város melletti nyugalmat, némi melankóliával.

Gelencsérné Heizelmann Izabella mint mindenhez, ami művészet, a tushoz is tehetségesen nyúl, ez a technika mintha elfeledett volna az utóbbi időben. A korábban szebb napokat megért nyergesi állomást és a Kernstok-villát láthatjuk rézkarc-hatású grafikáin. Olajképe a plébánia ódon kapuját ábrázolja.

Eipl Jánosné Pincesoron  című igen kellemes színhatású olajképe a már sajnos eltűnőben lévő régi kispincéket ábrázolja, és a völgyekben oly megszokott diófát.

Szabó Lászlóné egymást takaró vízfelületei sajátos nézőpontot feltételeznek, és a nehezen elkapható, de a tavakra annyira jellemző zöldeket az íjászháznál is megismételi. Utóbbi, mint témaválasztás meglepő lehet, az olajkép elkészülte után azonban elűzi a szkepticizmust, sőt, a buján zöld környezettel egy kompozícióban meglepően hálás feladatnak bizonyul.

Horváth Péterné „Felhők alatt” című grafikája a legkreatívabb művek közé tartozik, a technika és a témaválasztás, a vízfátyol és a Dunából kiemelkedni látszó templom karcolata ötletben és kivitelezésben is kitűnő, és éppolyan meglepő, mint a Jókai utcai éjszakai száguldást érzékeltető képe.

 

Szintén régóta alkot a rajzkörben Krasznai Jánosné, most szénásvölgyi pincéi és a tragikus történetű Fischbein- kút jelenik meg előttünk a megszokott profizmussal, kiérlelt ecsetkezeléssel.

Ide kapcsolódik a körtárs, az olajképpel is jelentkező Borosházi Oszkárné Fischbein-kútja, bátor színekkel, anyagkezeléssel. A kúthoz csatlakozó Petőfi utcája bentről köszön kifelé, szép, geometriai formákban építkező olajképen, aminek párjai, Megyei Erzsébet kúttól ábrázolt Petőfi utcai képei, a házak korának érzékeltetésével, az új házak korosításával, merész lendülettel, könnyedséggel - és téliesítve. Ide tartozik az alkotó két meglepő nézőpontból ábrázolt képe, a Kossuth utca a Rózsadombról és a Szabadság-liget.

Szintén Megyei Erzsébet gyűrt alapra festett temploma, az ágakon játszadozó fény-árnyékkal, a napsütötte tél szépségével.

A Kernstok-körös, és nem mellesleg MAOE-tag Ferenczi Gábor kompozíciója a tőle megszokott, merész, színes álom, mely belépéskor letaglózza a tárlatlátogatót.

Gelencsér Gézáné a falu legrégebbi házait sorakoztató Bercsényi utcához nyúlt zománcképén, majd együtt láthatjuk nevezetes épületeinket a hegyekkel és egy madarat.

Ballabás János a mára eltűnt pásztorházat és a Szolári-kocsma feletti romos kutat mutatja be alkotásain, teszi ezt hatásosan, kevés színnel, a tőle megszokott határozott ecsetkezeléssel, magabiztossággal.

A Kernstok-kör vezetőjének Kapa Melindának két képe látható, a város újabb arcáról, a lakótelepről, pontosabban a második képen a régi és új is találkozik.

Az akrilfestést most is pasztellszerűen alkalmazza, szép sárgákkal, hengerrel, nagyvonalúan.

Solymos Lászlóné második otthonát, a várossá váláshoz nagyban hozzájáruló szeretett munkahelyet, vállalatot ábrázolja a természetből kiemelkedő nézőpontból, tőle eddig kevesebb természetábrázolást láthattunk.

Pokorny Mihály beszűrődő fényű erdei útja a környék szépségeinek egyike. Ezt a képet régóta ismerem, és a különböző stílusban jártas Misi bácsi egyike azon lakótársainknak, akik sok évtizedig titkolták tehetségüket.

Manykó Erika ravatalozója és különösen a nyergesi udvar c. kép gyakorlott kezű festő profizmusát sejteti, annak ellenére, hogy viszonylag kevés alkotással jelentkező volt rajzkörösről van szó.

A szervező, Szlávik József napfényes keresztjeit láthatjuk újra az új temetőből a kereszt-sorozatból.

 

A sokrétű anyagban minden látogató megtalálja a számára kedvesebb stílust, technikát, a téma pedig önmagáért beszél, mindannyiunk számára kedves.

 

Ezek a művek Önöknek, mindnyájunknak és az utókornak készültek, örök nyomot hagyva jelenünkről, de múltunkról is.

 

Köszönjük a részvételt!

 

A kiállítást ezzel megnyitom.