Március 15-i beszéd

Tisztelt Ünneplő Nyergesiek, kedves Megjelentek!

Ha van szép és szerethető ünnep, az a fiatalság hevülete, kezdődő tavasz, a lángoló versek miatt talán leginkább március 15-e. A tavasz nem csak a természetet ébreszti fel téli álmából, hanem az embereket is. Mint a fák, az emberek is mozgolódni kezdenek. 1848-ban először Párizsban hozott új rügyeket a tavasz, aztán az olasz városokban, majd Bécsben, és március 15-re hozzánk is elért, nálunk is tettre érett a változás igénye. Ezt a napot talán kevésbé teszi átélhetővé, de szebbé varázsolja a messzeség is. A szemtanúk már nem élnek, s a jelenkor mindig hajlamos a múltat nemesebbnek, tisztábbnak, értékesebbnek látni, mint a közeli történelmet.

Nemzeti ünnepeinken együtt emlékezünk, annak ellenére, hogy sokhelyütt, jellemzően nagyobb városokban ezekre az alkalmakra is túl nagy hatással van a politika, túlságosan eltávolodnak egymástól a pártok szimpatizánsai. Tudjuk, ennek van oka, nyomós ez az ok, de mindannyian belátjuk, még sincs jól ez így. Ilyenkor nagy család mintájára kellene ünnepelnünk, hiszen egy családban is vannak különböző nézetűek, esetleg – ideológiától eltekintve - rossz úton járók, vagy csak a többség szerint így viselkedők, mégis, családi ünnepeken elvárható, hogy mindenki egy asztalhoz üljön.Úgy, amint egymást erősítették 1848-ban a különböző szellemi, politikai áramlatok. A forradalom elindítója, gyújtózsinórja az egyetemista, értelmiségi réteg volt, úgy, ahogyan a legtöbb forradalomban. De ne értékeljük kevesebbre az alapot adó társadalmi bázist: adott volt egyrészt egy vidéki mozgalom, azaz a parasztok gyűlölete az urakkal szemben. A 12 pont talán legnagyobb hatású társadalmi-politikai követelése a 7. pont volt, azaz az „Úrbéri viszonyok megszüntetése”. Kossuth vált a jobbágyfelszabadítás élharcosává. A forradalom eredményeképp a parasztpolgárok gazdaságai száz éven át fejlődtek, erősödtek, a gazdák meghatározó részét képezték a nemzetnek gazdasági és kulturális téren egyaránt. Ez a folyamat az 1949-ben indult kollektivizálással szakadt meg negyven évre.

A ma sokat hangoztatott jogállamiság követelményrendszerét a magyar történelemben először a 12 pont fogalmazta meg, hiszen első pontként mindjárt a sajtószabadság kivívását, a cenzúra eltörlését követelte, és a követelések között szerepelt a független, felelős minisztérium, az évenkénti országgyűlés, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a már említett jobbágyviszonyok eltörlése, a nemzetőrség felállítása és a politikai foglyok szabadon bocsátása. Visszatérve a forradalom társadalmi bázisához:

A vidéki mellett létezett egy városi mozgalom, a kívülrekedtek mozgalma a céhek ellen és egy politikai mozgalom, azaz a reformista és konzervatív csoportok közötti harc. Mindezek alapozták meg a forradalom rugóinak sikerét. Petőfiék jó időben jó helyen léptek fel, ezzel mintegy előrébb döccentették a kialakulóban lévő folyamatokat. Ne felejtkezzünk el a nők szerepéről sem a forradalomban és szabadságharcban, és nem elsősorban az írónőkről, akik közé Szendrey Júlia is tartozott, hiszen túlnyomó többségük a hagyományos női szerepeken alapuló feladatokat végezte a szabadságharc idején. Rájuk maradt az ápolásra szoruló öregek, a gyermekek ellátása, a gazdaság irányítása, a frontvonalak mögötti viszonylag békés hétköznapok megteremtése.

Forduljunk újra a legnagyobb asztalhoz, a nemzet családjához: a forradalmat előkészítő csoportok azonos célt szem előtt tartva eltérően ítélték meg a célhoz vezető utat, a megvalósítás eszközeit. Kossuth a közjogi, alkotmányos, politikai gyors megoldásokat sürgette, Széchenyi az anyagi műveltség megszerzését és a gazdaság kiépítését tartotta elsődlegesnek. Vitáikban Kossuth nem mondta el Széchenyit mindenféle hazaárulónak, hanem a legnagyobb magyarnak nevezte. Széchenyi nem értett egyet Kossuth radikalizmusával, de nem jelölte felforgatónak.

Ma, akik ide jöttünk ünnepelni a 166 évvel ezelőtti sorsfordító történéseket hasonló időjárással találkozunk, mint az egykori forradalmárok. Sajnos nem csak az időjárásban fedezhetünk fel hasonlóságokat. Gondoljuk meg, érdemes-e megfontolni Kossuth Lajos intését: "...úgy látszik, hogy a magyarnak hiába írták a történelmet. Nem okul semmin. Még csak saját kárán sem." Vagy Széchenyi baljós megfogalmazására is legyünk figyelemmel: "A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége - a magyar."

Petőfi sem marad el kritikájával, így fogalmaz Isten csodája c. versében:

„S míg egymást martuk szennyes koncokért,
Mint a szeméten a silány ebek,
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt
Az oroszlánok itt termettenek;
Jött a tatár, jött a török reánk.
Isten csodája, hogy még áll hazánk.”

Próbáljuk meg átélni a haza szeretetét először kis tettekben, vagy ezekben is. Magunkban, hiszen Babits szavaival élve „a mindenséget kívánom versbe tenni, de még tovább magamnál nem jutottam”.

Családunkban, rokonságunkban is gyakoroljuk! Szűkebb hazánkban, Nyergesújfalun is.

Azzal, hogy eljöttünk ma ünnepelni.

Abban, hogy a zenekar tagjai és mások szabadidejüket áldozzák fel, szebbé téve az ünnepet.

Abban, hogy ha van lehetőségünk, virágot ültetünk a ház elé, mások örömére is.

Abban, hogy a közös jót alakítjuk, a hazaszeretethez járulunk hozzá, hiszen a mindennapok cselekedeteiből is épül a történelem.

Figyeljünk tehát 1848 ma is érvényes üzenetére, és értelemmel éljük meg 1848 tanulságait. Hiszen: „A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.”

Próbáljunk meg méltók lenni a forradalmárok emlékéhez, akik ránk hagyták a szabadság igényéhez való jogot, kötelezettséget.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!