Tisztelt Ünneplő Nyergesiek, kedves Megjelentek!
Ha van szép és szerethető ünnep,
az a fiatalság hevülete, kezdődő tavasz, a lángoló versek miatt talán leginkább
március 15-e. A tavasz
nem csak a természetet ébreszti fel téli álmából, hanem az embereket is. Mint a
fák, az emberek is mozgolódni kezdenek. 1848-ban először Párizsban hozott új
rügyeket a tavasz, aztán az olasz városokban, majd Bécsben, és március 15-re
hozzánk is elért, nálunk is tettre érett a változás igénye. Ezt a napot talán kevésbé teszi átélhetővé,
de szebbé varázsolja a messzeség is. A szemtanúk már nem élnek, s a jelenkor
mindig hajlamos a múltat nemesebbnek, tisztábbnak, értékesebbnek látni, mint a
közeli történelmet.
Nemzeti ünnepeinken együtt
emlékezünk, annak ellenére, hogy sokhelyütt, jellemzően nagyobb városokban
ezekre az alkalmakra is túl nagy hatással van a politika, túlságosan
eltávolodnak egymástól a pártok szimpatizánsai. Tudjuk, ennek van oka, nyomós
ez az ok, de mindannyian belátjuk, még sincs jól ez így. Ilyenkor nagy család
mintájára kellene ünnepelnünk, hiszen egy családban is vannak különböző
nézetűek, esetleg – ideológiától eltekintve - rossz úton járók, vagy csak a
többség szerint így viselkedők, mégis, családi ünnepeken elvárható, hogy
mindenki egy asztalhoz üljön.Úgy, amint egymást erősítették 1848-ban a
különböző szellemi, politikai áramlatok. A forradalom elindítója,
gyújtózsinórja az egyetemista, értelmiségi réteg volt, úgy, ahogyan a legtöbb
forradalomban. De ne értékeljük kevesebbre az alapot adó társadalmi bázist:
adott volt egyrészt egy vidéki mozgalom, azaz a parasztok gyűlölete az urakkal
szemben. A 12 pont talán legnagyobb hatású társadalmi-politikai követelése a 7.
pont volt, azaz az „Úrbéri viszonyok megszüntetése”. Kossuth vált a jobbágyfelszabadítás
élharcosává. A forradalom eredményeképp a parasztpolgárok gazdaságai száz éven
át fejlődtek, erősödtek, a gazdák meghatározó részét képezték a nemzetnek
gazdasági és kulturális téren egyaránt. Ez a folyamat az 1949-ben indult
kollektivizálással szakadt meg negyven évre.
A ma sokat
hangoztatott jogállamiság követelményrendszerét a magyar történelemben először
a 12 pont fogalmazta meg, hiszen első pontként mindjárt a sajtószabadság
kivívását, a cenzúra eltörlését követelte, és a követelések között szerepelt a
független, felelős minisztérium, az évenkénti országgyűlés, a törvény előtti
egyenlőség, a közteherviselés, a már említett jobbágyviszonyok eltörlése, a
nemzetőrség felállítása és a politikai foglyok szabadon bocsátása. Visszatérve
a forradalom társadalmi bázisához:
A vidéki mellett létezett egy
városi mozgalom, a kívülrekedtek mozgalma a céhek ellen és egy politikai
mozgalom, azaz a reformista és konzervatív csoportok közötti harc. Mindezek
alapozták meg a forradalom rugóinak sikerét. Petőfiék jó időben jó helyen léptek fel, ezzel
mintegy előrébb döccentették a kialakulóban lévő folyamatokat. Ne felejtkezzünk
el a nők szerepéről sem a forradalomban és szabadságharcban, és nem elsősorban
az írónőkről, akik közé Szendrey Júlia is tartozott, hiszen túlnyomó többségük
a hagyományos női szerepeken alapuló feladatokat végezte a szabadságharc
idején. Rájuk maradt az ápolásra szoruló öregek, a gyermekek ellátása, a
gazdaság irányítása, a frontvonalak mögötti viszonylag békés hétköznapok
megteremtése.
Forduljunk újra a legnagyobb asztalhoz, a nemzet
családjához: a forradalmat előkészítő csoportok azonos célt szem előtt tartva eltérően
ítélték meg a célhoz vezető utat, a megvalósítás eszközeit. Kossuth a közjogi,
alkotmányos, politikai gyors megoldásokat sürgette, Széchenyi az anyagi
műveltség megszerzését és a gazdaság kiépítését tartotta elsődlegesnek. Vitáikban
Kossuth nem mondta el Széchenyit mindenféle hazaárulónak, hanem a legnagyobb
magyarnak nevezte. Széchenyi nem értett egyet Kossuth radikalizmusával, de nem
jelölte felforgatónak.
Ma, akik ide jöttünk ünnepelni a 166 évvel ezelőtti
sorsfordító történéseket hasonló időjárással találkozunk, mint az egykori
forradalmárok. Sajnos nem csak az időjárásban fedezhetünk fel hasonlóságokat. Gondoljuk
meg, érdemes-e megfontolni Kossuth Lajos intését: "...úgy látszik, hogy a
magyarnak hiába írták a történelmet. Nem okul semmin. Még csak saját kárán
sem." Vagy Széchenyi baljós megfogalmazására is legyünk figyelemmel:
"A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége - a magyar."
Petőfi sem marad el kritikájával, így fogalmaz Isten csodája
c. versében:
„S míg
egymást martuk szennyes koncokért,
Mint a szeméten a silány ebek,
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt
Az oroszlánok itt termettenek;
Jött a tatár, jött a török reánk.
Isten csodája, hogy még áll hazánk.”
Mint a szeméten a silány ebek,
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt
Az oroszlánok itt termettenek;
Jött a tatár, jött a török reánk.
Isten csodája, hogy még áll hazánk.”
Próbáljuk
meg átélni a haza szeretetét először kis tettekben, vagy ezekben is. Magunkban,
hiszen Babits szavaival élve „a mindenséget kívánom versbe tenni, de még tovább
magamnál nem jutottam”.
Családunkban,
rokonságunkban is gyakoroljuk! Szűkebb hazánkban, Nyergesújfalun is.
Azzal, hogy
eljöttünk ma ünnepelni.
Abban, hogy
a zenekar tagjai és mások szabadidejüket áldozzák fel, szebbé téve az ünnepet.
Abban, hogy
ha van lehetőségünk, virágot ültetünk a ház elé, mások örömére is.
Abban, hogy
a közös jót alakítjuk, a hazaszeretethez járulunk hozzá, hiszen a mindennapok
cselekedeteiből is épül a történelem.
Figyeljünk tehát 1848 ma is érvényes üzenetére, és
értelemmel éljük meg 1848 tanulságait. Hiszen: „A hazaszeretet ott kezdődik,
amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.”
Próbáljunk
meg méltók lenni a forradalmárok emlékéhez, akik ránk hagyták a szabadság
igényéhez való jogot, kötelezettséget.
Köszönöm
megtisztelő figyelmüket!
...a megtisztelő figyelem után mindenki ha lehet usgyí' vonuljon óvóhelyre mert szakad az eső és üvölt a szél :-) 1848 szentsége számomra inkább a szabadságharc illetve a védelem megszervezése! erre mondhatunk mindent, hogy kinek ki a legnagyobb ellensége - mondjuk a kishitűség az első helyen - másfél évig állta a sarat az ország Európa "szuperhatalmaival" szemben!!! és nem csak elviselte a pörölycsapásokat hanem ő is csapott szép nagyokat :-) én a forradalmárok, majd a későbbi honvédőkhöz vagyok hű - de nem azokhoz akik 1849 nyarán felvették előre a háromhavi apanázsukat és úgy mentek a temesvári csatatérre majd a török határra...
VálaszTörlés:-)
VálaszTörlés