2014. január 22., szerda

Pm-i fa-ról tájékoztató, január 2-21.


Január 2-án az általános iskolában takarító közalkalmazottakkal egyeztettünk munkarendjükről és egyéb munkaügyi kérdésekről. (A köznevelési intézményekben technikai feladatokat ellátó, a nevelő-oktató munkát nem közvetlenül segítő alkalmazottakkal kapcsolatban a munkáltatói jogok gyakorlója a képviselő-testület).
Levelet küldtünk a megyei katasztrófavédelmi igazgatónak a sikeresen zárult hulladékszállítási közbeszerzés eredményéről. Az év elején a korábbi szolgáltató tévedésből elszállította, majd aznap visszahozta a társasházi edényzet nagy részét. Sajnos a konténerek legtöbbször nem a helyükre kerültek, és, mivel az önkormányzat által tíz éve pályázaton nyert eszközök egy része időközben cserére szorult, és ezt a szolgáltató az önkormányzattól függetlenül, maga oldotta meg, előfordult, hogy most rosszabb állapotúval pótolták.
A polgármesteri hivatalban újra elindul az ügyfélszolgálat működése. Január 23-án a szolgáltató és az érintett települések képviselői részvételével közös egyeztetés lesz.
Január 6-án vezetői értekezlet, majd fogadónap volt, lakásügyekben történtek megkeresések.
Január 7-én - a költségvetést is előkészítendő - kerékpáros városbejáráson voltunk Fekete Márton osztályvezetővel és Repa József városüzemeltetési munkatárssal.
Tankötelezettség teljesítésével, körzetekkel kapcsolatos szülői megkeresések voltak. Az óvoda esetében olyan magasak a létszámok, hogy az újonnan letelepedők nem minden esetben tudják azonnal elhelyezni a legközelebbi épületben gyermekeiket. (A létszámhatárt a köznevelési törvény szabályozza.)
Az elmúlt időszakban elindult az állami támogatású - középfokú - angol, folytatódott az alapszintű német tanfolyam, a régi iskolaépületben megkezdődött a munkaügyi központ álláskeresőknek szervezett képzése. Mindhárom elvégzése kötelező a beiratkozottak számára.
Elzer Istvánnal a labdarúgó szakosztály felújítási, beruházási terveiről és testvérvárosi kapcsolatról váltottunk szót.
Január 8-án Boska László kollégámmal az Idom u. 10. problémáit vizsgáltuk: a társasházban néhány lakás kivételével önkormányzati bérlakások vannak, az épület a társasházi képviselő által felkért szakértő szerint sürgős felújításra szorul. A helyzetet nehezíti, hogy itt is nagy a hátralék összege. (A bérlakás-állomány egy részénél tavasszal végződnek, a következő körben ekkor indulnak a kilakoltatási perek.)
Ezen a napon sajtótájékoztatón vettünk részt a gimnáziumban: hátrányos helyzetű tanulókat különböző arányban nevelő intézmények kapcsolatfelvételére 4,5 milliárd forintos programot indít a Emberi Erőforrások Minisztériuma, határon belüli és határon túli lehetőségekkel - jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár és Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Az eseményen részt vett Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott, a megyei kormányhivatal vezetője, Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök és természetesen Lux Ambrus igazgató. A Szalézi-Irinyi Középiskola és a kazincbarcikai testvérintézmény, a szintén szalézi fenntartású szakiskola együttműködését is támogatja a pályázat.
Január 9-én Tóth Zoltán bajóti polgármesterrel és a két település jegyzőjével társulási pénzügyről egyeztettünk, majd a költségvetésről egyeztettünk Barsiné Czéh Katalin és Fekete Márton osztályvezetőkkel. Borosháziné Végh Angélával a hétvégi éjszakai tapasztalatokról, az ifjúsági szociális munka megerősítésének kérdéseiről beszéltünk. Utóbbi ügyében összehívjuk valamennyi, a gyermekvédelemben érintett intézmény, szervezet képviselőjét. A leglátogatottabb szórakozóhelyek tulajdonosait felszólítottuk, amennyiben nincs változás a hangoskodás, üvegdobálás terén, sor kerül a nyitva tartási idő korlátozására. Az érintettek együttműködési készséget mutatnak. 
Január 10-én Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna jegyzővel és Csomor Ildikó gazdasági osztályvezetővel a Bóbita Óvoda és Bölcsőde székhelyén egyeztettünk a költségvetésről Magyaráné Kaiser Zsuzsanna intézményvezetővel.
Egy partfalomlásban érintett ingatlan tulajdonosa keresett meg: sajnos az önkormányzat vis maior igényét csak saját tulajdonú telek esetében érvényesítheti.
Január 13-án vezetői értekezlet után a művelődési ház igazgatóját látogattuk meg jegyző és osztályvezető asszonnyal. Az intézményi székhely felújításának első ütemére kiírt közbeszerzés várhatóan döntéssel zárul, azonban a nettó 600 millió forintra becsült, felszereléssel együtt egymilliárdos beruházás teljes (II. ütemes) megvalósításához – bármennyire szeretnénk - akkor sem tudunk idén hozzákezdeni, ha csak erre költünk. (A költségvetési rendelet jóváhagyása után részletesen beszámolunk az önkormányzat pénzügyi helyzetéről.)
Január 14-én került sor a civil szervezetekkel és intézményekkel a rendezvényterv egyeztetésére. A programokat testületi döntés után a márciusi számban, azt megelőzően a honlapon jelentetjük meg.
Január 16-án került sor a 2014-es Országos Önkormányzati és Közigazgatási Konferenciára a Duna Palotában, ahol államtitkárok, állami szervez vezetői és cégvezetők tartottak előadásokat az önkormányzati rendszer finanszírozásának átalakításától kezdve az energiastratégián át a hulladékgazdálkodásig, szinte minden, települési működést érintő témakörben.
Január 17-én az önkormányzat biztosításairól egyeztettünk, sor került az osztályok részéről a 2014. évi költségvetési rendelet megalapozására, állampolgári panaszokkal foglalkoztunk.
Január 20-án apparátusi értekezlet volt: a választások lebonyolításáról jegyző asszony tartott tájékoztatót, szó volt a hivatal optimálisabb működésére hivatott átszervezéséről, ügyfélbarátságról, költségvetési kérdésekről.
Január 21-én Balázs István alpolgármester részt vett a Hétforrás Kft. taggyűlésén.
Ebben az időszakban nyolc köszöntésre került sor.
Megbeszélést kezdeményeztünk a következő hetekre árvízi védekezés előkészítésére, köznevelési intézmények vezetőinek fórumára, gyermekvédelem összehangolt működésének előmozdítására. Az eterniti szennyvíz-átemelő kiváltásának ügyében egyeztetünk a Nemzeti Fejlesztési Programirodával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése