2013. december 3., kedd

Közmeghallgatás, kérdések I. Kernstok-villa

November 17-én közmeghallgatás volt a Térségi Közösségi Házban. Lapzárta előtt egyeztettem Balázs István alpolgármesterrel a napirendet, és leadtam a hivatalnak. A Hírmondó nyomdába kerülése előtt ezúttal nem tudtam ellenőrizni a tartalmat, azon a hétfőn szabadságon voltam, internet-elérés nélkül. A felhívás nem jelent meg itt, viszont hirdetményeken (főleg boltoknál) és a honlapon igen. Mindezt azért írom le, mert a nyilvánosság kerülése távol áll a testület valamennyi tagjától.
Több kérdést kaptunk, a jegyzőkönyv megtekinthető a városi honlapon.
 
Kernstok-villa felújításának elmaradása büntetőjogi kategória? Kinek lett volna efféle abszurd érdeke?
 
Az első közbeszerzési kör idején a százmilliós beruházások kivitelezőit nyílt közbeszerzés keretében kellett kiválasztani. Többen pályáztak. Az eljárást sok éve ugyanaz a - jogász végzettséggel is rendelkező - közbeszerzési szakértő folytatja, a hivatal és a testületek megelégedésére.
A legjobb - legolcsóbb, mert ezt kell fő szempontnak tekinteni - ajánlatot tevő nyertes ajánlattevőt kihirdette a testület, majd az egyik nem-nyertes pár száz forintos nagyságrendű tétel miatt megtámadta a közbeszerzés eredményét. Nem gondoltuk, hogy így lesz, de a közbeszerzési döntőbizottság új eljárásra kötelezte az ajánlatkérőt. (Azóta más, kísértetiesen hasonló ügyünkben új eljárásra kötelezte a Törvényszék másodfokon a KDB-t)
Ekkor már jogszabálymódosítás miatt meghívásos eljárást is lehetett 150 millió alatt indítani, így, elkerülendő az új támadást, és a határidőből kicsúszást, meghívtunk helyi vállalkozásokat és az első körben kihirdetett győztest. Utóbbi visszalépett, a versenyben maradók több tízmillióval lépték át az első kör árait. Megjegyzendő, voltak, akik pótmunkára blazíroztak abban az időben, így alapos statikai felmérést kértünk a második kör előtt, kivédve a később felfedendő költségeket emelő hibákat.
Eközben a hitelfelvétel lehetősége megszűnt az önkormányzatok számára, és az iskolaépítés kényszerű többletköltségei, valamint a gyermekjóléti épületének alultervezettsége miatt 50 milliót kellett volna felvennünk, a 124 milliós (!) felújítási munkára. Mindehhez állami engedély kellett volna, ráadásul a pályázat további közművelődési munkatársak felvételét írta elő. Ebben az időben abban sem voltunk biztosak, hogy nem kényszerülünk-e nagyobb leépítésre a kis létszámú művelődési házban.
A műemlékiség, de a műemléki  jelleg is eltűnt volna a felújítás során, ez csak a második ok. Sokaknak fontosabb egy használható műemlék, mint egy újabb modern közösségi tér.
A művelődési ház felújítása megoldana minden térszűkét.
Tisztázzuk: 2009-ben csupán tervpályázat volt a 2008-ban már veszélyessé nyilvánított művházra, nem kevés nevezési díjat hozva az önkormányzat konyhájára. Látványtervek születtek, színvonalasak, ennek megfelelő áron megvalósíthatók. Milliárdokért akár. Miközben 200 milliónál több nem jut fejlesztésre egy évben, de ebből sok mást is meg kell oldani. Az iskola is több év takarékoskodás eredmény, pályázatokkal és Holcim-támogatással a háttérben. Épp az iskola "árába" kerül a jelenlegi épület korszerű megjelenése, amit most kezdünk. A 2010-2011-es beruházások után 2012-ben hitelmentesek lettünk, 2013-ban kezdődött a takarékoskodás. Nem volt pénz sohasem félretéve a művelődési ház felújítására, se 2010 előtt, se után. Most indítottunk egy szigetelési nyílt közbeszerzést, sokan vitték el a dokumentációt. Tartunk attól, hogy a notórius, helyi társadalom-ellenes közbeszerzés-támadások folytatódnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése