2013. november 21., csütörtök

Pm-i beszámoló

Október 29-étől 31-ig Neu Wulmstorf-i delegáció érkezett Wolf-Egbert Rosenzweig polgármester, Sandra Lyck gazdaságfejlesztési munkatárs és Michael Krüger testvérvárosi referens részvételével. A testvérkapcsolatban érdekelt nyergesi szervezetek vezetőinek részvételével eladást hallhattunk „Neu Wulmstorf gazdasági térség: A település aktuális helyzete és a gazdaságösztönzés célkitűzései” címmel. Október 31-én munkaterv szerinti képviselő-testületi ülés volt.
November 1-jén Balázs István alpolgármesterrel megkoszorúztuk a régi temetőben a hősök sírjait.
November 4-én első munkanapján köszöntöttük Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna jegyzőt, és mutattam be új hivatalának munkatársait. Jegyző asszony húsz éven át vezette a megyei közigazgatási hivatalt, de korábban városi hivatalt is vezetett.
Ezen a napon Márton-napi megbeszélés és két köszöntés volt.
November 5-én – visszatérő jelleggel - állampolgári megkeresés volt lakásügyben. Sok hitelkárosult fordul hozzánk azzal a kéréssel, hogy a lakás eladása vagy árverezése előtt ígéretet kapjon önkormányzati bérlakás bérleti jogának megszerzésére. Sajnos ennek két akadálya van: nincs kiadható bérlakás, és lakástulajdonos nem pályázhat.
Az Esztergomi Járási Hivatal vezetője a kormányhivatalok akadálymentesítési pályázata ügyében keresett meg. Levélben is jeleztem, hogy az utcafronti, háromsávos rámpaépítést nem tudjuk támogatni az épület előtti tér szűkülése miatt. (A jelenlegi OTÉK előírásainak nem felel meg a rámpa.) Egyeztettünk az építészekkel, és az udvari parkolótól épülhet az építmény.
November 6-án a karácsonyi csomagokról és a Szociális Munka Napján rendezett ünnepségről egyeztettünk a közigazgatási osztállyal.
Megérkezett a Tatabányai Törvényszéktől az ipari parki infrastruktúra-fejlesztés közbeszerzésének ügyében a Közbeszerzési Döntőbizottság döntése elleni per iratanyaga. (Előzmény: 2012. áprilisi bejegyzés a blogban.) Az ítélet új vizsgálatra utasítja az alperest, és megállapítja, hogy elsőfokú döntés a felperes beadványának több pontja tekintetében nem foglalt állást. (Az önkormányzat támadta meg a KDB döntését.)
November 7-én a Hétforrás Kft.-nél a vagyonértékeléssel kapcsolatos szerződést írtuk alá a képviselő-testületi döntésnek megfelelően.
November 8-a délutánján városi rendezvényekre került sor: Szociális Munka Napja - beszédet mondott Millei Tamás képviselő, óvodások Márton-napi felvonulása, Megyei Erzsébet és Ballabás János kiállításának megnyitója a Kernstok Galériában. November 9-én fotókiállítást nyitottam meg Lábatlanon, a Gerenday-kertben.
November 11-én vezetői értekezlet után az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat új vezetőjével, Komeiner Ildikóval egyeztettünk a működésről és az óvodai SNI gyermekek ellátásáról (utóbbi finanszírozása önkormányzati feladat). Délután fogadóórák voltak.
November 12-én hat köszöntés volt.
November 13-án Zara Melinda igazgatóval beszéltük meg az iskola beszámolójában felmerült kérdéseket. Ezekben a napokban többször volt bejárás a Május 1 téri útfelújításnál. Jegyző asszonnyal és osztályvezető asszonnyal a költségvetési koncepcióról egyeztettünk.
November 14-én a kistérségi társulás tanácsának pénzügyi bizottsága, majd a társulási tanács ülésezett. Fő kérdés a kórházi sürgősségi osztály és a központi ügyelet „közelítése”, azaz utóbbi elhelyezése a sürgősségi osztály épületében. Amennyiben a sürgősségi osztály létrehozását támogató pályáztató szervezet engedélyezi a lépést, hat hónap próbaidővel támogatja a társulási tanács a kezdeményezést. Ezen a napon a költségvetési koncepció informális előkészítésére került sor.  November 17-én a délutáni közmeghallgatásra készültünk, köszöntés és fogadóóra is volt. Molnár András szakaszmérnökkel (ÉDUKÖVIZIG) a HÉSZ módosításáról és az árvízvédelmi lehetőségekről beszéltünk. A közmeghallgatás sajnálatos módon kimaradt a Hírmondóból - "vidéken" lévén azon a hétvégén nem volt lehetőség az újság ellenőrzésére - emiatt a költségvetés összeállítása idején új közmeghallgatást hirdetünk.
November 19-én a Helyi Építési Szabályzat egyeztetésére került sor a városházán. Az új, pontosabban 20 év után módosított dokumentum - a szakhatóságok egyetértésével - figyelembe veszi a korábbi érdeksérelmeket (pl. véderdő besorolást kapott ipari terület, elveszítve forgalomképességét).
November 20-án a több megye önkormányzatait tömörítő Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás közgyűlésén vettünk részt Hermann Szilveszter bizottsági elnökkel és Fekete Márton osztályvezetővel. A tíz éves munka eredménye Nyergesen a hulladéklerakó első ütemének rekultivációja (csak a vízelvezetés munkálataiból van még hátra), valamint az, hogy 2015-re a hulladékgazdálkodási rendszer keretében az ipari parkunkban hulladékudvar nyílik.
(Ettől független a kommunális hulladékszállítás: a közbeszerzést kiírta a hét település, november 28-a a beadási határidő. Remélhetőleg sikeres lesz az eljárás, a díj, bármely cég legyen a szolgáltató, alacsonyabb lesz a mostaninál.)
A megyei területfejlesztési terv Nyergesújfalut érintő kérdéseiről, terveinkről egyeztettünk a dokumentumot készítő szervezet munkatársaival. Előkészítette a hivatal a munkaterv szerinti testületi ülés anyagait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése