2013. szeptember 14., szombat

Pm-i eseménynaptár, szeptember 3-14.

Szeptember 3-án a József Attila utcai ingatlant veszélyeztető rózsadombi partfalomlásról egyeztettünk: mivel a 2010. elején történt földcsuszamlás után az érintett telek tulajdonviszonya (akiknek a Vöröskereszt máshol ingatlant vásárolt)– megállapodás hiányában - rendezetlen maradt, vis maior-igénylést nem nyújthat be az önkormányzat.
Ezen a napon három köszöntés volt, majd Tatabányán a Kormányhivatalban egyeztette a katasztrófavédelem szolgáltatók és polgármesterek jelenlétében a közbeszerzési kiírások elindítását, valamint arról tartott tájékoztatót, hogy extrém esetben - a hulladékszállítás fennakadásakor - mely intézkedések lépnek érvénybe.
4-én hulladékszállítás ügyében tárgyaltunk és távhőügyben állampolgári megkeresés volt. A Montághba szállítandó tanulók ügye megoldódott a tankerület intézkedésével. Más tanév eleji kérdésekről is egyeztettünk a Montágh iskola igazgatójával, valamint Nagy Gabriella tankerület-igazgatóval.
Újra levelet írtunk a Közútnak a kátyúk és a város elején széttöredezett forgalomcsillapító szakasz miatt, utóbbi kijavítása megtörtént. (A 10-es út állami fenntartású.)
5-én a TeSzedd! akcióról, a családi sportnapról és autómentes napról, valamint a Pusztamaróti Piknikről egyeztettünk a kollégákkal. Levelet írtam az útfelújítások javasolt ütemezéséről a Településfejlesztési és környezetvédelmi Bizottság elnökének, kérve, hogy a szeptemberi ülésre tegyenek javaslatot a közbeszerzések indításáról.
Elkészítettem a képviselő-testületnek az egyhetes Völgyválasz és Villa7-ről készült beszámolót, amely tartalmazza a rendezvény költségvetését is. A közel 8 millió forintból szervezett rendezvényből 4,7 millió forint az önkormányzati forrás, a többi pályázati forrás, támogatás. Ez nem tartalmazza a természetben nyújtott támogatásokat, segítséget. Előadásokra 4,2 milliót költöttünk, a fennmaradó összeg az infrastruktúra biztosítására, őrzésre, egészségügyi ügyeletre, a segítők és ingyenesen fellépők étkeztetésére, színpadtechnikára, szerzői jogvédelemre, marketingre szükségeltetett.
6-án Lábatlanon tartotta ülését a Kuckó Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálat intézményét fenntartó társulás társulási tanács. Elhangzott, hogy az új eterniti telephelyen igen alacsony az ügyfelek száma, azonban a pályázat fenntartási ideje alatt nem lehetséges más helyszínre vinni a feladatot. Az épület rekordköltségvetésből készült, mivel a nem körültekintő tervezésnek „köszönhetően” több tízmilliós többletköltség merült fel ebben a ciklusban, a fizikai megvalósításkor.
7-én a gyermeklabdarúgó fesztivál 2005-ös korcsoportjának díjait adtuk át Elzer Istvánnal.
9-én az almásfüzitői vörösiszap-tározó bejárásán voltam a megyei közgyűlés tagjaival. A tatai TKV Zrt. tulajdonában lévő hét kazettából az utolsón folyik a rekultiváció, ez is bejárható, szilárd felszínű. A többi rét, fás terület, őzek, vaddisznók, vízimadarak élnek rajta. Bővebben a bejárásról: www.kemoh.hu. A mélyben zajló folyamatokról felröppennek ellentétes tartalmú hírek, azonban valóságtartamtól függetlenül a 170 hektáron elterülő, 7-11 méter mélységű, szilárd állagú iszap kitermelése, elszállítása – és elhelyezés másutt – szinte elképzelhetetlen.
 
 
Cél az osztrák tulajdonú (neszmélyi) VIII-as tározó megismerése is.
Ezen a napon polgármesteri fogadóóra volt.
10-én vezetői értekezletet tartottunk, majd az esztergomi rendőrkapitányt és a helyi rendőrőrs parancsnokát fogadtam, ezután pénzügyi bizottsági ülés volt, végül képviselő-testületi ülés hét napirendi ponttal. (www.nyergesujfalu.hu)
11-én birtokvitákról egyeztettünk és a hétvégi programokról. A megyei közgyűlés hivatala számára elkészítettük a tervezett településfejlesztési elképzelésekről szóló összeállítást.
12-én jegyzőjelölttel találkoztam, Esztergomban kistérségi ülés volt.
13-án Fleith Péterné képviselő asszonnyal temetőbejáráson voltunk. Nagyon sok a láthatóan több éve nem látogatott sír, a fenntartásban is akadnak hiányosságok.


A szeptember 14-i szemétszedési akció és a pusztamaróti túra elmaradt a tartós eső miatt. Az akciót – jó idő esetén – október 5-én pótoljuk.
 
Elmaradt:-(
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése