Hétfő este-éjjel több völgyválaszos feladvány mellett a keddi előadásra készültem, így a szabolcsis tehetségek koncertjére nem jutottam el. Mivel Kovács Bernadett arra kényszerült, hogy lemondja a "Kernstok és a szabadkőművesek" című előadását, Szlávik Jóska - mit tehetett - "ebből írtad a szakdogádat" kijelentéssel rámtestálta a feladatot. Pontosan 1994-ben, Kernstok pedig nem volt benne, valamit találtam a Nyolcak szk-összefüggéseiről is, így megtartottam. Aznap este Szegő Csabáék szórakoztatták a mintegy 60 fős közönséget, ami jazz esetében nem rossz létszám, szerdán Kovács Lajos dorogi kutató (a Kernstok Alapítvány kuratóriumának tagja) előadása után a vmelyik tehetségkutató műsorban sikeres Kávészünet lépett fel. Jobban szeretem Adyt markánsabb előadásban, de a divat, az divat. A kísérőzene nagyon jó volt. A fiatalok, akiknek leginkább való volt, viszont elmaradtak. Csütörtökön Barki Gergely művtörténész a villa "hidegében" igen érdekes beszámolót tartott az USA-ban egykor kiállításon eltűnt, majd kutatott Nyolcak-festményekből. Az ef Zámbó HDB visszatérőként televarázsolta a villakertet - a 40 fok ellenére. A borokról a hét folyamán helyi borosgazdák gondoskodtak.

Szerintem megérdemlik a gazdák - hárman voltak - hogy név szerint is meg legyenek említve :-)
VálaszTörlésAz a szerdai együttessel "befaragtunk" - kesefej elszúrta az estét az arcoskodásával. Az aláfestőzenét, hátteret adó lányok viszont abszolút jól csinálták!
VálaszTörlés