Bánom már, de idáig mindig másfelé vettük az irányt, ha kirándulásról volt szó. Az út megszervezésében Bandi bácsi és buszvezető-idegenvezetőnk, Pista vett részt. Ők már visszajárók – szálláshelyünkre is, az „Alleluja” néven ismert panzióba. Valójában persze nem ez a neve a Mátyás Gábor atya által vezetett szálláshelynek, amely egyszerű, de kellemes és vendégszeretetében páratlan.
Szerdai napon, hajnali 3-kor indultunk Nyergesről: 18 nyergesi és három mogyorósi tagja volt a csoportnak, többnyire nyugdíjasok, akik nagyon jól bírták a közel 2500 km megtételét és a gyalogos kihívásokat. A határon átlépve tapasztaltunk, útügyben szívesen cserélnénk. Ez a tapasztalat mindvégig igazolódott, Zeteváraljáig nem láttunk kátyút az utóbbi években EU-s forrásokból felújított utakon. Este landoltunk a földkerekség fent említett legvidámabb plébánosánál, ahol minden reggel és este megfelelő mennyiségű étel, valamint áfonya- és szilvapálinka várta a vándorokat. A feszes programnak köszönhetően az alábbiakat láttuk:
Református templomok: Bánffyhunyadon, „Kalotaszeg kapujában” volt alkalmunk megcsodálni a magyar népi építészet egyik legszebb alkotását, a református templomot. A fazsindelyes, karcsú tornyú templomot a lekész mutatta be, akit éppen „gyakorlati teológián”, azaz favágáson kaptunk udvarában. Sok kalotaszegi hímzéssel díszített terítő és falvédő borította a fakazettás templom falait. A templom lelkésze mesélt nekünk a templomról, Kalotaszegről. Bögözön, a református templomban ugyanilyen fogadtatásban részesültünk, ott a középkori freskókat csodáltuk meg.
Nyerges-tető; kopjafaállítás: 1849. augusztus 1-jén – a segesvári csata után - itt védte a hazát közel kétszáz székely honvég és diák a túlerőben lévő oroszok ellen. Végül hátba támadták őket, így mind ott vesztek, de hősiességüket még az ellenség is elismerte és zászlóhajtással temették el őket. Emléküket számtalan kopjafa őrzi: a köztársasági elnök, önkormányzatok, magánemberek, cégek állítottak itt emléket, most Nyergesújfalu önkormányzata is elhelyezte kopjafáját - az utolsó sorban. Kis ünnepséget tartottunk. Megható volt látni, ahogy a közelben éppen járdát építő, feltételezhetően csíkkozmási emberek a Himnusznál felálltak. A bejáratnál a hősök emlékét egy székely kapu is őrzi, melyre ez van írva: „Meg nem adta magát székely, mint a szálfák ketté törtek.”
Az idézet Kányádi Sándor: Nyerges-tető című verséből származik, ezt felolvastam az avatás részeként.
Szováta: építkeznek a Medve-tavon/tónál, a régi faépületek újjászületnek. Fürdésre nem volt alkalom, szép a tó, de különösen mély benyomást nem hagyott. Ugyanígy a Gyilkos-tó is megkapóbb volt a fotókon, de ez így szokott lenni... itt is építenek, de mindenhol ezt tapasztaltuk utunk során.
A Békás-szoros viszont lenyűgöző, felülről indulva első élmény az ún. Oltár-kő, tetején a viszontagságos sorsú hatalmas kereszttel.
Sziklafalak, szerpentin, alatta folyó sebes vizű patak. Lesétáltunk, a mintegy 4 km alatt elszörnyülködtünk az árusok tömegén.
Láttunk mikrobuszban szállított tehenet:-), medvét sajnos nem. Zeteváraljai szomszédunk, Vencel – aki a nálunk is ismert Bokor Tünde népdalénekes édesapja – találkozott már kertjében macival, aki éppen a tyúkokat fogyasztotta. Mi is ültünk sötétedéskor a kertjében, tábortűznél, Tünde énekét hallgatva, hát, az volt a csoda.
Korond: Józsa János fazekasnál vásároltunk a falu főutcáján. A ház falán ez áll: Csak igazi forrásból! Mosogatógépbe bátran rakható, ellentétben a bóvlival. Mindenki vett tisztességes mennyiséget, pedig fogadkoztunk, van elég belőle. Azért Lőcsei Kriszti míves kerámiái nekem jobban tetszenek...
Farkaslaka: itt felkerestük Tamási Áron síremlékét, majd a kirakodóvásárban nézelődtünk, sőt, vásároltunk. Itt jóval olcsóbb és kevesebb a bóvli. Akadnak helyek, ahol csak az6 van. Itt minden van, ami jellemző Erdélyre. A kecskesajt, a juhsajt, a havasi méz, az áfonyalikőr, ruházatok, fatárgyak és minden, itt előforduló népi kismesterség eredménye.
Parajd: a sóbánya 11 szintes, működő bánya, a látogatható szintre csuklós busz visz le. Belső terei – hatalmas belmagassággal - a kikapcsolódni és a gyógyulni vágyók számára szinte mindent kínálnak. A légúti betegségekkel küzdő gyerekek 3 órás váltásban mennek le. Nem unatkoznak: a bányában játszótereket, pihenőhelyeket, ping-pongozási, tollaslabdázási lehetőséget alakítottak ki, éppen torna volt, amikor lent jártunk. Van borvásárlási lehetőség, étterem, de még kápolna és múzeum is. A visszajutás kissé kaotikus, nem hasonlít a nyugati sóbányák látogató-központjainak szervezettségére, de nyilván ez is pénzkérdés.
Voltunk még Csíksomlyón, ami tulajdonképpen Csíkszereda egyik városrésze. Megnéztük kívül-belül a templomot, majd a szintén a csíkszeredai – Makovecz tervezte - Millennium-templomot. Ennek érdekessége, hogy az alagsorban tantermek és konyha (mindehhez egyéb szükséges helyiségek) vannak.
Madarasi-Hargita, a székelyek Szent Hegye (1801 m):
a menedékházakhoz nem jutottunk el egészen a kisteherautó platóján, szerencsésebb volt a két, traktorral érkező csoport. Az erdei út túl vizes volt, így lezárták egy számunkra áthághatatlan kőkupaccal. A sípálya végétől a csúcs még körülbelül egy óra járásra van. A csúcsra érve rendkívüli a látvány, szinte „egész Erdély” a lábak előtt hever. A hely misztikus hangulatát a tetőn szétszórtan felállított apróbb-nagyobb kőhalmok és kőfeliratok, valamint a keresztek és kopjafák fokozzák.
Kézdivásárhely, Céhtörténeti Múzeum: szívélyesen kalauzolt végig egy kedves hölgy a termeken, melyek Kézdivásárhely, mint céhes város, múltját, céhes iparát mutatták be. Itt található az a babakiállítás, amely az egész magyarság népviseletét bemutatja két baba kapcsán: Zsuzsi és Andris, a hetvenes évek típusbabáinak felöltöztetésére írta ki pályázatot, ezzel megmentve az utókornak az összes népviseletet. A beküldők ugyanis kaptak akkoriban egyet-egyet a drágának számító babából, így a siker garantált volt. A sok népviseletes baba együttes látványa mindenkiben megmaradt.
Az Orbán Balázs sírjához vezető domboldalon székely kapu-gyűjtemény látható (9-10-11 db ?), az utolsó Orbán Balázs kapuja. Báró Orbán Balázs író, néprajztudós a székelység tán leginkább tisztelt alakja. Itt éppen Ács Bandi bácsi fafaragót látjuk az egyik kapuban:
Petőfi-emlékhelyek: utunk végefelé a székelykeresztúri Gyárfás-udvarház kertjében álló körtefát látogattuk meg. A tragikus végű segesvári csatát megelőző napon, 1849. július 30-án estefelé híre szaladt, hogy Petőfi is megérkezett, és fenn van a piactéren. Úgy beszélik, Petőfi e fa alatt állva, hogy többen láthassák-hallhassák, beszédet mondott és szavalt. Többek között az Egy gondolat bánt engemet kezdetű versét. Mások szerint másnap reggel itt pihent meg alatta. A Petőfi-emlékmű az Ispánkútnál, a költő feltételezett elestének helyén, közvetlenül az országút mellett áll.
Kolozsvár: a felújított főtéren, a templom előtt Mátyás király bronz szobra ejtett ámulatba minket. A monumentális alkotás méltán nyerte el az 1896-os párizsi világkiállítás nagy díját.
A házsongárdi temető a középkori Kolozsvár várfalaitól délre fekvő Házsongárd nevű domboldalon elterülő temetőkert. A sok évszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye. A házsongárdi temetőbe vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül temetkeztek magyarok, románok, szászok az évszázadok folyamán. Ritka szép fekvése, dús növényzete, monumentális emlékművei már a 19. század végén híressé tették.
Hazafelé nagyon meleg volt, igazi nyári kánikula csapott meg bennünket a buszból kilépve. A Király-hágón át Csucsára, a Boncza-birtokra érkeztünk, majd Nagyváradon át hazajöttünk.
Sok szép dolgot láttunk és tapasztaltunk. Már tervezzük a következő utat:-)
Töltekeztél rendesen! Köszönöm a beszámolót - szavaidból úgy érzem, egy másik bolygón voltatok, egy teljesen másik univerzumban. Magyarhonban...
VálaszTörlésÖrülök az írásodnak, engedelmeddel körbeküldöm a barátaimnak!